Think About Snakes

Igazából még egy nőt sem tudtam teherbe ejteni, pedig néha nagyon rajta vagyok. Szóval nincs gyerekem, akivel eljárnék focizni. És apám se nagyon vitt engem. Inkább könyvtárba, vagy úszni mentünk. Azok meg nem olyan helyek, ahol igazán jópofa dolgok történnek, és az apukák azt mondják a gyerekeiknek, „na ez szép volt főnök”. Ki is maradt az életemből ez a dolog.
Lehet ilyen gyerekkori sérülések miatt is menekültem a pop kultúrába és ezért nézek/hallgatok meg hetente rengeteg filmet/lemezt. Hogy aztán legalább én mondhassam azt, „na ez szép volt főnök”.
Volt már főnök nekem Salinger, Anderson, Zwigoff, Schreifels, Barlow, Black. Most meg úgy érzem mintha egyenesen már 2 gyerekkel járnék labdát rugdosni a norma fához. Ők pedig Froberg és Reis.
Ez a 2 san diegoi csávó 86-ota aranyozza be, ide jól jönne ki a „még a szart is” kifejezés, de ők sosem nyúltak szarba, annál okosabbak voltak.
Abból a korból nőttek ki, amikor ha nem kapucnis pulcsis hardcore-t, vagy szakadt pulcsis darálást prezentáltál akkor leginkább csak post előtaggal működhettél. És ők tényleg elvitték a punk/hardcore-ból megmaradt tagokat olyan peremekre, ahol senki sem hitte volna, hogy még működhetne a dolog. Mégis működött, és sosem kellett annyira erőlködniük az egyensúlyozással, hogy a kapálódzás már szembetűnő legyen. Csak simán végig sétáltak a kifeszített kötélen, néha ugrottak rajta egyet, a végén pedig egy bazdmeggel zárták a produkciójukat.
Najó kicsit most kamuztam, és lehet átcsúsztam patetikusba, de amit hallottam, a Pitchfork-Drive Like Jehu-Hot Snakes trio mind egyedi és hibátlan. Reis rockabilly zenekarát nem hallgattam meg, attól kicsit félek, a hangja mondjuk tényleg passzolhat hozzá, de abban Froberg különben sem volt benne, szóval lényegtelen.
Ahogy a másodvonalbeli emo zenekaroknál a háttérben ott lüktetett a revolution summer zenekaroktól örökölt feszültség, úgy náluk is itt van az alap amerikai hardcore/punk zenekaroktól származtatható alap, amire valami olyan modern gitározást raktak, hogy erre tényleg csak azt tudom mondani, „na ez szép volt főnök”.
És most még csak a Pitchforkról beszéltem. A Drive like Jehu felett csak átsiklunk, úgyis őket ismerik a legtöbben. Nekik már eggyel több nagylemezük volt, és a kettő közül a Yank Crime igazi klasszikus lett, nem csak azért mert éppen egy lábáztató időszakban készült. A zene sokkal lassabb, lehet Reis pihenni akartak a nagy rokizás mellett.
Aztán 4 év szünet után újra egymásra talált a nagy páros, és megcsinálták a Hot Snakes-et ami a legnagyobb lendületet adta ennek a bejegyzés megszületésének. És egyébként is abban volt a legtöbb lendület. Inkább a Pitchfork-os punk alapokhoz tértek vissza, a DLJ-ból csak a melankolikus hangulatot adoptálták, ami itt inkább dühkitörések formájában érvényesül. Most ott tartok, hogy keresnék pár kerek mondatot, de nem nagyon tudnám öttel sem összefoglalni a Hot Snakes-et. Valami fékezhetetlen erő van bennük, és mégsincs barbár kisugárzása a dolognak, sokkal inkább okos gonoszkodásnak hatnak a számok, amiket mindig eljuttatnak oda, ahova kell, és ott nagy felfordulást is okoznak, pont ahogy kell. Szaggatják a gitár húrokat, de ötletes és elborult dalokat írnak. Van egy kialakult hangzásuk, csak úgy süt belőlük az energia és még fülbemászóak is tudnak maradni. Egyszóval ők egy tökéletes zenekar, 2 igazi főnöktől.

disco:
Pitchfork – Saturn Outhouse 7” (1989)
Pitchfork – Eucalyptus (1990)
Drive Like Jehu – s/t (1991)
Drive Like Jehu – Hand Over Fist/ Bullet Train To Vegas 7” (1992)
Drive Like Jehu – Yank Crime (1994)
Hot Snakes – Automatic Midnight (2000)
Hot Snakes – Suicide Invoice (2002)
Hot Snakes – Audit In Progress (2004)
Hot Snakes – This Mystic Decade 7” (2004)
Hot Snakes – Peel Session 7” (2005)
Hot Snakes – Thunder Down Under (2006)