Gimme…noise

Nem szeretek tévézni. Idegesít. Mindig olyan embereket mutatnak, akik ott vannak, azt csinálják, és úgy - ahol, amit, ahogyan akarnak. Vagy ami még idegesítőbb olyanokat akik, gondolnak egyet és csak bele élnek az életbe, körülbelül semmit sem téve.
Mindenki meggyanúsítja magát legalább egy főerénnyel, s az ő esetükben ez nem más, mint a nyugodtság. A magam részéről azt hiszem, hogy az én főerényem az, hogy olyan dolgokat is tudok sokáig csinálni, amiket utálok.
Irigy is vagyok rájuk. Főleg akkor, amikor Dinosaur Jr-t hallgatok. Olyan rosszul tudom közben érezni magam, ahogy egy hentes érezhet egy Earth Crisis koncerten.
Lentebb említettem, hogy én a 90-es éveket csak a kulcslyukon keresztül láttam, de nekem az jött le, hogy páran az egészet csak végig szendelegték, de ebben annyira nem vagyok biztos, mert én meg pont akkor futkároztam, most komolyan, még néha fociztam is. A DJR meg hiába vált J Masics-szé a 90-es években. Mert megelőzve a korukat a klasszikus első 3 lemezzel előre megírták a rá következő évtizednek (és a hozzá tartozó plafonbámuló alaphangulatnak) a háttérzenéjét. Amit aztán a zajos gitárzenék Micheal Moore-ja jól be is vágott mögé. Hihetetlen, hogy a Smiths kortárs zenekaruk volt, ez is tovább szilárdítja azt a megállapítást, hogy az amerikai punk/indie, ha nem is jobb, de sokkal frissebben, modernebben szól, az angol komótossággal szemben.
Ide jöhetne most a band to band-ről bevágott rész, ki mit csinált előtte, utána, ilyenek. Elhihetjük, hogy mindenki tisztességgel teljesített, volt zaj, fülbemászó sláger, meg jópofa borítók.
Mellőzhetjük a szokásos kötelező körök lefutását is, amiben eldöntjük, hogy összeállhattak e vagy sem, van e ennek értelme?! Elég ha csak ösztönből döntünk. Jó zenekarok, akik jól el tudják játszani a számaikat és még el is hisszük, hogy tényleg el akarják, alakuljanak csak újra! Főleg eredeti tagokkal!
Bécsi koncertről lemaradtam, de a youtube videók alapján bárki tanúsíthatja, hogy nem lett lötyibb a megszólalás. Ezt írhatjuk a rutin számlájára. Mert az nem létezik, hogy ezek az emberek nem tudják úgy eljátszani, pont az álltaluk írt számokat, ahogy azokat el kell. Amikor meg olvastam, hogy a visszatérő koncerten az utolsó szám a Last Rights-tól a Chunks volt, úgy gondoltam ez az egyik legkirályabb dolog a világon.
Csak amennyire hasznos a rutin koncerteken, pont annyira lehet károsabb egy lemezen. X év után valahogy egyértelmű, hogy ezek majd hallgatható számokat fognak írni. Még pisztolyt se kell a homlokukhoz fogni. Masics hangja mindig is maga volt a punnyadtság, ez sem változott. Miközben hallgatjuk, megnő a hajunk, tágabbak és rongyosabbak lesznek a ruháink és csak a padlón akarunk fetrengeni egész nap. Viszont volt ebben a fáradtságban valami mögöttes. Inkább hangzott úgy, hogy „hagyjál már a faszomba, szarok rá”, nem pedig „de késő van, álmos vagyok”. Ezek ellenben már régen nem azok, akik csak addig játszottak punk zenét, amíg nem kúrtak. Vagy ráléptek a torzítóra, mert az kurva jó, ha kibaszott hangosan zúg. Még az sincs benne, hogy ezeket a számokat mindenképpen meg kellett volna írniuk. Hol hagyták a zajt?
Az új Dinosaur Jr olyan, mint egy kivénhedt házmester. Még mindig ittasan zsidózik , de már régen nem azért, mert szentül hisz a szabadkőművesek összeesküvésében, egyszerűen csak mindig is ezt csinálta, és most már spiritusz nélkül is megy neki. Aztán ki tudja lehet mint a free jazz-t idővel ezt a lemezt is megértjük. Addig is, inkább csak játsszák nekünk a régi számaikat, jó zsizsegősen.

azért ez a klip király: