this post’s alright if you like Lee Ving

Ha már blog, meg hamár Let’s Have A War az url-ünk akkor legyen a punk Elvils, Lee Ving is. Különben az url körül az a nagy sztori, hogy sofaking-es blogspot már van, és mikor a végső elhatározás megtörtént, hogy csinálok egy ilyet, épp egy rádióműsort hallgattam, amiben ez a szám ment.
Nem tudom mennyire közismert, de Lee Ving színészkedett is, az imdb szerint még a Flash Dance-ben is feltűnt, mivel nem láttam a filmet így elhiszem, hogy ő volt valami sztriptíz bár tulaja. Elég megnyugtató, hogy nem táncolt. Viszont a hetekben megkaptam a Get Crazy című filmet. A magyar címe kiesett, de régen az HBO adta. Iszonyat vicces film 82-ből. A poénok kicsit elévültnek tűnhetnek, de mégis nagyon jó. Egyszerűen, amikor nézi az ember tudja, hogy ezek akkor még nem voltak ennyire klisések és pont ezért tud rajtuk nevetni, ugyanolyan, mint amikor felteszünk egy Bad Brains lemezt, ami hiába szól százszor szarabbul, mint a legtöbb mai lemez, mégis a ’Brains hat frissebbnek és keményebbnek. Annyira nem is lehet hibázni egy olyan elképzeléssel, mint hogy legyen egy kurva nagy koncert, csomó elmebeteg zenésszel, még több droggal, jó nőkkel, meg olyan poénokkal, amiken mindenki kifekszik, aki valaha is volt gitárzenés koncerten. Szóval ebben a filmben szerepel Lee Ving, mint egy new waves csajzenekar móka mestere. Végig pszichózisban van, mindenbe belefejel, golyókat kap el a szájával, ezért inkább ki is láncolják. Valami olyasmiként kell elképzelni, mint a Gwar fele, vagy mint az Avil kabala embere. Végülis Ving pont ilyen, vagy rosszabb volt alapból is, elég csak megnézni a Fear zseniális részét a Decline Of The Western Civilization-ben. Ott azzal indítanak, hogy 5 percig csak egymásra köpködnek a közönséggel, majd miután Lee lerúgott egy csajt a színpadról, elkezdik. Meg akkor már nem szabad kihagyni a legendás SNL-es fellépést sem, amit mindenki látott, de most megnézhet újra:




és akkor itt a filmből


Annó 11-12 évesen hatalmas élmény volt látni ezt a filmet. Stage dive-ok, vad zenekarok, rajongás a zenéért. Annyira nem vagyok jó pszichológiából, de biztos ez a film is közrejátszhatott benne, hogy mostanában én is ilyen dolgokért vagyok oda. Persze akkoriban még rengeteg utalást nem értettem, kicsit olyan volt, mint amikor kulcslyukon leskelődtem a bátyám szobájába, de nekem az egész 90-es évek is olyan volt, mintha csak kulcslyukon át néztem volna, ez meg főleg, hisz a 80as években vagyunk.
Fear vagy vígjáték rajongók, mindenképpen nézzétek meg a Get Crazy-t, ha akartok magatoknak vidám másfél órát!