beginning of a bla bla bla

Eddig készültem a punkra, hallgattam, hogy a világ egy magányos, gonosz és összességében fos hely. Nemsokára meg majd szembesülök is vele. De most még élvezhetem, papír szerint az utolsó szabad nyaram, ami még tényleg nyár lesz, nem csak annyi, hogy melegben járok dolgozni. Most még járhatok hétköznap sokáig tartó koncertekre, aztán meg haza érve róluk részegen, akár késő hajnalig is olvashatok leszbikus francia tinikről.

Tegnapban engem nagyjából csak annyi zavart, hogy az egész belvárosból 90 perc + hosszabbítás ömlik a disznóvágásra emlékeztető, magasan süvítő hang, amit európa mindig különböző két népe üvölt, hm nem tudom hova meg kire. Jó mondjuk a lokálpatrióta hűbörgés még mindig jobb, mint az itthoni köcsög szurkolók többsége. Lehet szar helyen lakom, de a legtöbb sport rajongó akit ismerek, mind ilyen igazi seggfej, akik miatt a punknak még 30 évvel a Sex Pistols után is van értelme. Na mindegy a koncert azért nem volt rossz.

A Téveszme pl. hozott egy dekoratív csajt aki kicsit borongósan üldögélt a színpad előtt. Koncert közben meg ritkán mosolyogva fotózta a zenekart. Gondolom kiderült, hogy őt nézni még izgibb volt, mint a zenekart. Különben olyan nem tudom, aranyosak voltak. De egy szórólapon hardcore / punk zenekar ennyire azért ne legyen ari. De ők csak álltak és néha kemény hangokat pengettek, néha meg dallamosabbakat. Ha a részek közben feltartott volna a helyes lány egy táblát „ez a kemény rész”, „ez a dallamos rész” felirattal, talán egyértelműbb is lett volna az egész. Így annyira nem, mert csak hónaljukig felhúzott gitárok mögé bújva billegtek ütemre, pedig sokkal többet is ki lehetne hozni ebből. Azt viszont jó látni, hogy egy Hátsó Szándék feldolgozás még mindig az este legnagyobb mozgását tudja kiváltani.

Tegnap Saw interjú ma meg koncert beszámoló. Eddig ez volt a legjobb koncert, amit láttam tőlük. Justice intró vicces volt, és jól is játszották, aztán végig lendületben tudtak maradni. Most már úgy, hogy a hangszereiken is keményen játszottak közben. Már a maguk módján. Tényleg jó érzés volt végignézni a koncertet, hogy van itt valami, amit majd szemmel lehet követni, ha erre játszanak lemenni rájuk, és ha csinálnak jó pólókat akkor azokat hordani. Állítólag lesz új lemez, ők ezt mondták. Vagy olyan feldolgozásokat játszottak amiket én nem ismerek, vagy az új számokat, amik különben baromi jók, és csak az egyik esett szét, egy kiállásban. Szerintem ők voltak az est legjobbjai.

Ahhoz képest, hogy az End Of A Year-ről olvasott dolgok tetszettek, hallani előzetesen nem hallottam tőlük semmit. Nem tudom miért, de legalább így lementem megnézni őket. Ugye ők most futottak be igazán, a mára mérsékelten ciki revelation mellett leszerződtette őket a mérhetetlenül kúl deathwish records. Ráadásul úgy, hogy ők nem a DW szerű tucat döngölős zenét játsszák. Hogy miért szerződtet le egy punkon belül viszonylag nagy kiadó egy punkon belül viszonylag ismeretlen bandát? Tegnap ez vagy nem derült ki vagy hülye vagyok. Most az, hogy egy turnézó és amerikai, szóval időmilliomos, zenekar jól el tudja játszani a számait attól nem nagyon fogok hasra esni. Erre még pár magyar banda is képes, akik havonta legfeljebb kétszer próbálnak és két havonta egyszer játszanak. Szerintem amitől egy jó zenekar, igazán jó lesz az az, hogy akkor is jók ha 10 embernek játszanak egy olyan fura országban, mint amiben mi élünk. De ez kurvára semmilyen volt. Mintha egy cd-t hallgattam volna miközben a magic numbers tagjaival szemezte. És ha már a szemezés. Az összes lebutított mondanivalót az énekes meredten rám bámulva mondta, mintha én lennék a leghülyébb a teremben akinek egy kis felvilágosításra lenne szüksége. Akkor még nem tudta, hogy én az ellensége vagyok, aki még másnaposan is lehúzza a tegnapi koncertjét.

Ja és találkoztam Pokorni Zoltánnal is. Ugyan úgy néz ki, mint a tévében, csak a felesége mellett nem annyira nyilvánvaló, hogy bármikor képes lenne arra, amire Michael Douglas miután nem kapott kaját.

...azért néha 28 ember is van a koncertjeinken.

A Saw nem Magyarország legjobb zenekara, de ha kicsit összeszednék magukat, simán lehetnének azok. De akkora már jó lenne tudni kik is ők meg mit is akarnak. Szóval itt egy olvashatóság határait súrolóan hosszú interjú velük, amiből kiderül, hogy nem nehéz egy vidéki zenekarnak, ha Rádi Gáborral zenélsz, hogy rossz négerek lennének, pinát nyalni jobb, mint kiadót vezetni, és ki lehetne a magyar punk miniszterelnöke.

Emlékszem az egyik első koncerteteken mi is játszottunk volna, és akkor, mint post hardcore zenekart említettétek. aztán olvastam valahol, hogy ami tetszik nektek azt bele is teszitek a zenétekbe. Viszont a demotokat én nem nevezném egy kifejezetten post-hc lemeznek. Nem egy kifejezett old school cucc, annak tup tupájával, de nem szakad el annyira az alapoktól, inkább csak egy modernebb hangzással szól. Amikor elkezdtétek mennyiben volt más, mint ahogy most szól? Most egy idő után, még mindig bármikor készek vagytok nagyobb változtatásokra, új hangázsra, vagy kezd kialakulni valami olyan, amit magatokénak éreztek és aszerint fogtok tovább menni? Ez különben is egy fura dolog, ugyanis az ember bármikor belefuthat egy új zenébe ami iszonyatosan megtetszik neki, és valahogy elkezd utána vonzódni, hogy ő is játszana ilyet, de ha így menne akkor minden második héten teljesen mást játszana a zenekar. Ti inkább megpróbáljátok beleépíteni az ilyen fellángolásokat a zenétekbe, vagy meg tudtok maradni csak, mint rajongók az új dolgokkal kapcsolatban?

rádi: Vicces, mert mindenki magának válaszolgat otthon, így szerintem négy tök eltérő választ fogsz kapni, na de mindegy. Az én emlékeim szerint (meg ezt hazudtam a Hitvány fanzine/életmód magazinnak is) Lacival valami langyos indie zenét szerettünk volna csinálni (volt is erre próbálkozás a "The Ills" nevű formációval), aztán ez jött ki belőle, majd elkezdtünk hazudozni az egészről, hogy ez ilyen, meg olyan. Plakátokra is hol ezt, hol azt írtam/irattam, amire különösebb indok nem volt, talán csak az, hogy unatkoztam.
Zenére térve, nem nagyon próbálunk elszakadni bizonyos alapoktól (és itt nem az "elvárandó" alapot értem, hanem azt, ami akár éppen abban a pillanatban nekünk tetszik. Más kérdés, hogy ezek a zenék nagy része a '80-as években született, pl Black Flag, Embrace...), de nem is akarjuk őket másolni, szerintem kijelenthetem, hogy a zenekarból mindenki próbál a maga módján valami egyéni dolgot belevinni az egészbe a saját személyiségéből. Meg aztán ugye ezek még mind keverednek az új zenekarok hatásaival, mert bőven van sok új fasza banda. Na jó, annyira sok nincs, de minden zenekarnak lehet egy-egy jó száma is akár, ami megfoghatja az embert, még ha a többi daluk pocsék is. Amikor elkezdtük, a részemről annyival volt más, hogy basszusgitároztam, és meg sem fordult a fejemben, hogy énekelni kéne. Kb ennyi, minden mást szerintem teljesen ugyan úgy gondolok és érzek a zenekarral kapcsolatban.
Új hangzás kontra magunkra találás: hát a következő anyagon azt hiszem lesz egy gyors szám, ellentétben a mostanival (ami még mindig nem jött ki, haha). De nem csak ebben lesz másabb, de erről inkább a zenész kollégák mesélnek, én már egyre kevésbé szólok bele ebbe, inkább próbálok koncentrálni a szövegekre. Más kérdés, hogy idén kifejezetten terméketlen vagyok e téren... de amúgy, hogy mondjak valamit a "magunkra találáshoz" is, szerintem kezd valami kialakulni e téren is, de mondom, ez ügyben inkább a zenészek.
dávid: Az elején talán poposabbnak indult a zenekar, bár szerintem most is bőven dallamos az egész. Igazából van egy nagy előnyünk, ami egyben a legnagyobb hátrány is, hogy mind a négyen eltérő zenéket hallgatunk. Mondjuk vannak közös kedvencek, de általában szidni szoktuk egymást, hogy mekkora szart hallgat a másik. Éppen ezért születhetnek kellemes nóták, de van mikor kompromisszumokat kell kötni a zenekar érdekében. Én személy szerint a hangzáson és témákon mindig változtatnék, nem bírom elviselni a bátortalan, unalmas zenekarokat.
laci: Kezdetben sokkal szarabb dalok voltak (poposak), de szerencsére azokat kidobtuk… van egy pár dal amiket bizonyos szempontból egymáshoz lehet kapcsolni, van a bennük valami közös, de ennek ellenére nem érzem azt, hogy van valami olyasmi ami igazán körülhatárolhatóan mi lennénk.
Viszont amit fentebb írsz, az rám teljesen illik és (sajnos) néha nyomot is hagy a dalainkon. mármint bizonyos dalunknál meg tudom mondani, hogy mi volt az, amit éppen nagyon hallgattam, amiért éppen rajongtam. lehet, hogy ezért nem tudunk mostanában új dalokat írni (nem bírják a többiek, amiket mostanában hallgatok).

Inkább rajongónak vagy zenésznek tartjátok magatokat? Ha tehetnétek inkább új dolgokat találnátok ki, vagy mint a francia újhullám és Tarantino úgy csinálnátok a dolgaitokat, hogy abban érződne valami iránti feltétel nélküli rajongás?

rádi: Én, személy szerint valahol a kettő között. Inkább valami újszerű dolgot szeretnék csinálni, amin érződik a tiszteletadás azok iránt, amikért rajongok.
dávid: Egyértelműen rajongó. A tökéletes hangszeres tudás szar zenét eredményez, legalábbis ez tapasztalatom. Új és változatos zene, amennyire lehet én erre törekedek.
ferdi: Én személy szerint inkább zenésznek szeretném magam tartani, és én -ha a többiek is benne lennének- csak új dolgokat próbálnék meg bevinni a zenébe
laci: Mindazok ellenére, amit az előbb írtam én inkább rajongónak tartom magam. Szerintem nem mindig baj, ha a zenén néha hallatszik, hogy melyik zenekar az énekes kedvence…

Volt már olyan pillanat, amikor a zenekarral kapcsolatban egyszercsak megütött titeket, hogy ezaz, ez kell nekem, merevítsük ki a képet mert sokáig szeretném nézni. Ha igen akkor mikor/hol/mi?

rádi: Csepelt leszámítva szinte minden koncert, turnézás, stúdiózás. De én még a próbákat is imádom, pedig mindig nehezemre esik kimenni a garázsba. Számomra jelenleg ez az egész zenekar jelenti mind azt, amit még elképzelni sem bírtam akkor, mikor komolyabban elkezdtem a zenéléssel foglalkozni, anno még a Reflecteddel. Nem is hiába léptem ki onnan.
dávid: Román turné Dance or Die-ékkal, azon belül is Beszterce. Koncert közben Laci és Kalóz (Ferdit helyettesítette a turnén) a levegőben, Rádi egy szál faszban és percenként szét akartak szedni minket. Végig totálisan fel voltunk szabadulva, meg akartam halni, amikor hazajöttünk.
ferdi: Igen, előfordul párszor, ha egyszer hirtelen kitalálunk egy jó számot, és tetszik nekünk, és élvezzük azt játszani, vagy ha van egy jó koncertünk esetleg, ilyenek...
laci: Talán Románia, de mindig nagyon jó a zenekarral lógni

Salgótarján tényleg annyira szar hely? Ha tehetnétek örökre elköltöznétek, vagy azért kötődtök hozzá, mint a neurotikusok a nagyvárosaikhoz? Nincs annak valami romantikája, hogy egy egész színteret lehet építeni egy kisvárosban? Vagy ott sem fogékonyak az emberek? Néhány vidéki városra jellemző, hogy például egy mag akikre a figyelem összpontosul elkezd valamit csinálni, bizonyos zenekarokat hallgatni és egy idő után az emberek észre vehető része ugyan ezt csinálja. Nálatok van ilyen? A macskanadrágnak van nagyobb befolyásoló ereje vagy nektek?

rádi: Salgótarján nem csak csúnya és lassú nyomorúságosságával taszítja a földre az embereket, de földrajzi fekvésével is. Anno komoly vasútforgalom volt itt, amiből mára semmi nem maradt, és szinte teljesen el van zárva a külvilágtól, mindenki csak menekülni akar innen, ezek a helyzetek pedig arra késztetik az embert, hogy elgáncsolja a másikat. Hogy miért? Vagy azért, mert ő még nem tud innen elmenni, vagy pedig azért, mert ő már nem is fog innen elmenni. Undorító egy hely ez, de mint mondtad, igen, kötődünk hozzá nagyon is. Legalább is én igen.
Sajnos néha nagyon romantikus tudok lenni, ezért elég sokáig dédelgettem magamban ezt a színteresdi dolgot, de pont azok szoktak kiábrándítani az egészből, akikre leginkább számítanék. De igazuk van, legalább visszahoznak a földre. Lacit például mióta ismerem próbálom finoman győzködni erről, hogy segítsen, "együtt többek lehetnénk" (haha), de pont ő szokott adni mindig egy olyan lelki pofont, amitől általában elmegy a kedvem az egésztől.
Amúgy a többiek biztos mást mondanának, de ha nem egyedül csinálnám az egészet, fogékonyak lennének rá az emberek. Például Dávid, a dobosunk is segített anno a Fülelő fanzine készítésében, ott volt a Not This Time énekes (Antal) öccse, Gyula. Ő is jó cikkeket írt. Sőt, Antallal anno még képregényes fanzine-t is adtunk ki. Remek idők voltak azok. Emellett Lacival rendeztünk kiállítást is, én fotó/plakát ő meg dokumentumfilm bemutatót. Ők viszont mind valahogy kiestek az egészből, elkezdtem egyedül csinálni az egészet, reméltem majd újra kedvet kapnak hozzá, de nem. Sőt, inkább valahol el is távolodtak az egésztől, sokszor még az általam szervezet koncertre se jöttek le, pedig mindig olcsók voltak a koncertek. Aztán múltévben, mikor már felakartam adni az egészet a picsába, jött az a garázsos koncert, amin ti is voltatok. Máig örömmel gondolok vissza az összes szépre és rosszra, ami aznap történt, beleértve a félresikerült köcsögbajuszomat is. Ott tényleg újra együtt volt szinte mindenki és megmutattuk, hogy ha muszáj, azért mi is tudunk valamit. Na meg ultra király kajákat is csináltunk, ami megint csak nem utolsó szempont!
Szóval az egésszel úgy vagyok, hogy egyedül nem akarom folytatni, ha valaki megunja, hogy csak a gagyi metál megy itt, majd talán szól, és újra elkezdjük a dolgot. Addig is hébe-hóba egy-egy koncert, de semmi több, elég volt ebből a színtéresdiből hat év, most önző leszek és csak a saját dolgaimra koncentrálok majd.
A Macskanadrágnak van amúgy, pl egy csomó arc jár Garfieldékhoz dolgozni iparialpinistaként, bár ez lehet nem építi a színteret, de legalább a házakat karbantartják, hehe.
dávid: Igen, eléggé szar, de lehetetlenség elszakadni tőle. De ennek megvan az előnye, ha mondjuk bárhová megyek meglepődök, hogy milyen kedvesek az emberek. A színtér kérdést passzolom a führernek,ebben ő a kompetens. Macskanadrágék egy időben nagyon nyomultak országosan is, a fene se érti a közízlést. De elismerésre méltó, hogy mennyit kihoztak egy zeneileg ennyire jelentéktelen produkcióból. Nekünk nincs befolyásoló erőnk, bár azért néha 28 ember is van a koncertjeinken.
ferdi: Elég szar hely, de szép helyek vannak benne. Én majd nem itt szeretnék lakni, de nagyon kötődöm hozzá, úgyhogy mindenképp vissza fogok járni. A színtérről pedig annyit, hogy igazából van, de nem a zene miatt, hanem inkább csak a koncertek, a buli, meg a pia miatt. Szóval zeneileg bármit lehet dobni nekik, ha van benne torzítós gitár, meg dob, csak lehessen inni. Egyre jobban elterjed viszont az a szokás a közönségek terében, hogy nem hallgatják meg a zenekarokat, hanem elmennek a koncertre, és odakint iszogatnak, meg beszélgetnek. Ez az itteni közönségre annyira nem jellemző.
laci: A Reflectednek van a legnagyobb befolyásoló ereje… szerintem Salgótarján nem rossz hely, én mindenképpen szeretem, de lehet, hogy ez csak azért van, mert tudom, hogy van lehetőségem elmenni innen. Ha örökre ott kellene lennem, biztos nem csípném. De alapvetően szeretem.
Színtér az van, és ha nincsenek olyan szigorú elvárásaink, akkor vannak benne egészen jó dolgok. Másrészről nagyon kevesen vannak, akiket érdekel a hardcorepunk (körülbelül mi meg egy-két barátunk), és nem tűnik úgy, hogy növekedne az érdeklődők száma.

Nehéz egy vidéki zenekarnak?

rádi: Nem. Bár mi közel vagyunk sok olyan városhoz is, ahol koncerteket szerveznek, pl Eger, Balassagyarmat, Hatvan, Budapest, így azért könnyű megismerni arcokat. De ha pl. valahol egy Debrecen melletti faluból kéne próbálkoznunk, akkor tényleg nehéz lenne.
dávid: Nem, ha Rádi Gáborral zenélsz. Sok embert ismer, így nem nehéz koncertezni az országban.
ferdi: Nem. annyiban nehéz, hogy mindig velünk vitetik fel az erősítőket pestre, ha ott van koncert, és az kényelmetlen. Mondjuk ez rajtunk is múlik. De szerintem pestre nem biztos, hogy tarjánból kéne felhurcoltatni a cuccot.
laci: Talán csak a sok utazás miatt, de egyébként nem. Nem mondanám, hogy annyira izolálva lennénk.

Ha nektek is olyan szuper hatalmatok lenne, mint a Bankruptnak, kiknek játszanátok legszívesebben, kikből állna a közönségetek?

rádi: Én már játszottam a Bankruptékkal, valami átragadhatott, biztos azért nem nehéz vidékinek lenni! Amúgy szinte bárhol az egész világban, ahol van igény hardcorepunkra, és melegkaját+szállást+benzinpénzt adnak. A többi nem számít, hogy kinek, az üzenet vagy el jut valakihez, vagy nem.
dávid: Akik eljönnek a koncertre és jól érzik magukat. Vagy vaddisznóknak.
ferdi: Ilyen ugrálós meg egymásfejénmászós emberekből
laci: Olyan emberekből akiket érdekel a hardcorepunk meg a zenénk, de főleg nike cipős, szemüveges lányokból .

Mi a legszimpatikusabb jelenség most a színtéren?

rádi: Hogy nem rugdossák a fotósokat, haha. Amúgy a rengeteg fanzine, amiből idén sajna nem sok látszik, sőt, talán most újra várható egy visszaesés, de továbbra is azt mondom, fanzine-ek nélkül unalmasabb lenne az egész. Ja, meg a Budapest Mosh Crew, az is nagyon pozi, minden koncertünkön ott vannak!
dávid: Fogalmam sincs, nem érdekel a színtér.
ferdi: semmi.
laci: Nincs aktuális dolog, ami most különösebben tetszene, meg egyébként is általában ugyanúgy állok hozzá a színtérhez. Szerintem nem vagyunk akkorra szarban, vannak jó zenekarok, és vannak jó külföldi zenekarok, akik eljönnek hozzánk (bár mostanában talán kevesebb ilyen volt)

Nektek van egy saját kiadótok. Miben különbözik ez attól, mintha mondjuk bárki ráírna egy hangzatos nevet a saját cd-jére? Szerintetek miért nem működnek igazán itthon az olyan kezdeményezések, mint kiadók, fanzine-ek?

rádi: Hát a kiadó annyira működik, hogy kb. semennyire, sajnos. Ezzel is már úgy vagyok, hogy nem akarom egyedül csinálni, és Laci pl. ideális ember lenne arra, hogy besegítsen, de igazából nem akar. Azt kamuzta, hogy majd akkor segít, ha lesz barátnője, de ez tuti nem igaz, hisz akkor meg egésznap csak dugna meg nyalna. Végül is megérteném, izgisebb mint egy kiadó, az tény.
Itthon amúgy az egészet az Artisjus nehezíti meg, nem is jogi okokban, mert ha a kiadó logója mellé biggyeszted azt is, hogy "szerzői kiadás", akkor már nem köthetnek bele, de pl. nyersanyag beszerzésben eléggé betesz az Artisjus, mindent Szlovákiából kell rendelni/hozni.
dávid: Ez olyan komolyságú kiadó, hogy a mai napig egyetlen CD sem készült el, persz
a führernek rengeteg dolga van, nem tud szétszakadni. Biztos fasza lehet nagy kiadónál lenni, nincs tapasztalatom. Fanzine-eket ritkán olvasok, mert nagy részük ugyanarról szól és dögunalmas, de ennek ellenére jó dolognak tartom, ha foglalkozik vele néhány srác és
ez leköti őket. Akadt a kezembe egy-két jó példány.
ferdi: Mert Magyarországon semmi sincs rendben. miért pont a kiadók, meg a fanzinek lennének?
laci: Szerintem alapvetően hiányoznak a magyar kultúrából a fanzineek és a kiadók. Gondolom az oka Magyarország történelmi hátterre, le vagyunk maradva… – ez már lerágott csont, azt mégse tudom, hogy mindennek ellenére ma miért nincs nagyobb élet ilyen téren (bár azért fanzineekből vannak elég jók). Én azt is el tudom képzelni, hogy később kialakul ez itthon is.

Milyen zenekarban és milyen poszton játszanátok, ha olyan hatalmatok lenne, mint a Bankruptnak és bárhol, bármin, bármikor?

rádi: Fura, mert szinte csak olyan zenekarokat tudok mondani, amik vagy feloszlottak már, vagy négerek. Persze a Bankrupt erejének még ez se szabna gátat, de elég hülye négernek néznék ki a Bad Brainsben. Meg különben is, számomra ezek a zenekarok úgy tökéletesek, ahogy vannak (voltak): Bad Brains, Black Flag, Minor Threat, Hüsker Dü, Embrace, Fugazi, Million Dead, Charles Bronson, Infest, 97A... nem szeretnék egyik zenész helyére se kerülni, más posztot meg alig tudnék betölteni, amúgy is szarul gitározok (tudom, majd a Bankrupt segít ezen is, de na!).
Na jó, a World/Inferno Friendship Society-be szívesen másodgitároznék azért, az tuti hangulatos lenne.
dávid: Ramones, Queens of the stone age. Esetleg a Bankruptban.
ferdi: Én akkor bárhol, bármin, bármikor. tényleg.
laci: Basszusgitároznék a Minor Threatben.

Mi volt az utolsó legszarabb szám/lemez amit hallottatok?

rádi: Bankruptól a... nem is, haha. Van egy Das Oath szám, amin egy Queen track-et dolgoznak át/fel. Na az borzalmas. Bár gondolom, direkt, de na. Ami szar, az szar. Ők meg nem szarok, szóval elég rosszul érintett a dal meghallgatása.
dávid: Legutóbb sikerült együtt játszanunk a Shitpump zenekarral, na az rohadtul nem
tetszett és még sokáig is tartott.
ferdi: valami tucathardcore
laci: Lemez: lakótársam Boney M meg Matróz Csárda című bakelitjei, dal: Azt hiszem egy Magazine dal.

Bőrdzseki vagy farmerkabát?

rádi: Farmer, sok felvarróval!
dávid: Bőrdzseki.
ferdi: egyik se.
laci: Bőrjakó.

Ha a magyar színtér, mint egy megye, vagy mint az állam működne, ti kit választanátok a miniszter elnökének?

rádi: Borics szinte bármilyen posztot betölthetne, mert egyszerre tud undorító csöves punk, és intellektüel ex-anarchistaként is viselkedni, haha. De tény, hogy miniszterelnök csak is KARFIOL lehet, Srita pedig lehetne a First Lady. Akkor talán a banját is kénytelenek lennének visszavonni!
dávid: Sünit, a helyi legenda, a néhai Pravda dobosát.
ferdi: passz.
laci: Barangó!

Ha a saw egy könyv vagy egy film lenne, melyik lenne az?

rádi: Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége összedarálva Orwell 1984-jével!
dávid: Húú, szerintem a Tóra.
laci: Valami olyan magyar film, amikor látod, hogy a rendező nem akart rossz dolgokat még se sikerült neki… örülnék, ha lehetne egy olyan film amiben Scarlett Johansson is szerepel

Melyik a kedvenc dinoszauruszotok?

rádi: Grimlock
dávid: Velociraptor.
ferdi: Terhes Stegosaurus.
laci: Tyrannosaurus rex, bár a multkor Ferdi felvilágosított, hogy nem ő volt a legerősebb

http://www.myspace.com/xsawthemastersofpopx

youth anthem? cheap shot!

Az egészet még tegnap éjjel, friss élményekkel gépeltem be, csak ma reggel valamennyire olvashatóra szerkesztettem:

Hogy milyen egy punk koncertre menni 2008-ban? Ugyan úgy egy olyan utcán kell végig menni, aminek az elején furcsa emberek dülöngélnek, a végén pedig egy amfetamintól túlpörgött férfi steppel. Aztán bemenni egy nem túl bizalomgerjesztő udvarra a totális sötétségbe, ahonnan egy ajtó nyílik vidáman szórakozó emberekre. Persze aki punk koncertre jön, nem tudja felfogni mi vidám, lehet egy, lerobban bérház udvarában való piálásban. Inkább gyorsan a pulthoz siet, ott kikéri a legolcsóbb sört, aztán egy újabb vakító sötétségen át bejut a koncertteremben, ahol már megnyugtató a lehangolt emberek száma. 3 kutya rohangál a teremben, ami engem kifejezetten idegesít, ugyanis ha én nem járok a kutyák bulijára, úgy nekik sem kéne a punkokéra. Persze lehet valami crust punk annyira bebaszott múltkor, hogy a 3-ból mondjuk kettőt ő hagyott el, de akkor is értük jöhetett volna már.
Kezd a Saw akiket kinézetre eléggé sarokba állított az élet. Most mit mondjak? Örülök, hogy van ez a zenekar. Hogy a gitáros egy Hot Snakes számmal próbálgatja mennyire, szól az erősítője, nekem csak imponáló lehet. Aztán elkezdődik az egész és szeretném, ha működne. A SAW a legjobb magyar zenekar lehetne, ha lenne benne elég tök, és nem csak akarnák, hanem csinálnák is. Jól néz ki a dobos, aki pszichotisuk állapotba kerül, de ha a nála 1-2 súlycsoporttal lejjebb versenyző Motivation dobosa sokkal keményebben megküldi a dobokat, akkor azért tőle is elvárható lenne, hogy 2 nyelvnyújtogatás között úgy igazán odabasszon pergőre, mintha a főnöke/suli igazgatója/hosszúhajó seggfej aki lenyúlta a csajt akit kinézett, feje lenne ott. Az egész azért még így is működik, csak óhatatlanul felébred az emberben a kritikus, hogy azért itt lehetne jobb, ott lehetne kevesebb. És szívmelengető, amikor nem tudni, hogy most egy Turbonegro feldolgozás szól vagy csak a refrént nyúlták le, és amikor hátrafordulok megerősítésért, még mielőtt kimondanám csak egy helyeslő bólintást kapok. Ha más nem legalább azt elérték, hogy összekapcsolták az embereket. De legközelebb már lehetnének konkrétabbak.
Aztán jön a New.Dead.Project új dobossal, aki szintén valami forradalmár vagy költő álnevét viseli, de a pincékhez járó hangtechnika miatt hozzánk csak az Árpi Gang-bang művésznév jut el, ami ha valójában csak félre hallás és nincs felhasználva, akkor szeretnék opciózni, ugyanis túl jó, hogy elveszni hagyjuk. Szóval punk zenében, meg úgy sok minden másban két dolog számít, hogy a dob és a basszus pontos legyen, annyira, hogy kettőjük összjátéka inkább csak egy fontos dologgá váljon. A többi meg jöhet csak úgy magától. Az új dobossal halad előre a zenekar. Tényleg gördülékenyek lettek, annyira, hogy most teljes egészében felvonulnak előtted, és te elmondhatod, hogy valójában milyenek. Persze ettől alapból kiesik, a „lehet hogy” és az „ismeretlen” faktor, hogy mikre lehetnének képesek. Szóval a NDP egy amolyan hozzáállás zenekar, kinyomtatják a legépelt szövegeiket, hogy az emberek elolvassák, adni akarnak, van mondanivalójuk. Mondhatnám azt, hogy „de én szórakozni akarok”, de aki szórakozni akar, az vegyen be drogokat és maradjon otthon. Az NDP jó, de most hogy felfedték magukat kicsit átlátszó a ruha a császáron. Az amatőrizmus ugyanis olyan aranyos, és őszinte. Így meg csak zakatolnak előre és egyszer csak vége lesz egy számnak. Koncert felé baktatva, még a mexikói gyorskajálda előtt azzal az egy erénnyel gyanúsítottam meg magam, hogy szépérzékem azért van, ha minden más érzékelésével kapcsolatban suta is vagyok. Sajnos ezt az egyetlen képességemet nem tudta meghatni ma az NDP. Pedig nem is voltam annyira kedvtelen.
Ma olvastam, hogy az SXSW fesztiválon Thruston Moore and the New Wave Bandits játszott egy olyan velvet underground számot, amit jó ideig senki sem hallott. Valami ilyesmi jutott eszembe a Deny Everything koncertje alatt. Talán tényleg van egy harmadik Kid Dynamite lemez amit csak ők hallottak, és most el is játszották nekünk. Manapság nehéz újat csinálni, és mindenkit megkap valakit a nyakába, mint hatást, de amit ezek a németek csináltak az már kicsit zavarba ejtő volt. Én Münchentől Bécsig bejártam Európa egy szeletét. Hogy ha darabokban is, de találkozzak a KD-ot egykoron működtető elemeivel. Így aludtam német külvárosban, éltem szója fasírton napokig, ütött ki egy erősen gesztikuláló német csaj, keveredtem majdnem egy csapatépítő tömegbunyóba. De a mai koncert alatt ezekből az élményekből semmi nem jött fel, inkább még jobban elzártam őket. Nem jó az, ha folyton zavarba ejtett, hogy ennek a számnak most tudom e refrénjét. Aztán persze a végén leleplezték magukat, és hogy az egész egy kerek valami legyen eljátszottak egy KD feldolgozást, ami nem különbözött az előtte lévő tucat számtól. Csak ennek már tényleg ismertem a refrénjét.

Lórinak kösz a fuvart!

Vasárnap mindenki takarodjon le Determination-re. Szerdán meg Press Gang.

hey dude i really like your shirt

Ellentétben a látszattal, nem lustultam, hanem anyagot gyűjtöttem. Mivel túl depressziós voltam ahhoz, hogy kitaláljak mindenféle történetet, inkább most tényleg elmentem helyekre, találkoztam emberekkel, és hasonló kicsit sem kreatív dolgokkal próbáltam elég sort összegyűjteni egy tisztességes bejegyzéshez. A legutóbbi óta nem sok dolog változott. Az ősz végeláthatatlan szürkületbe burkolta Európát, én meg túl sok Fitzgerald-ot olvasok.
Láttam az Endstand-ot és a Lighthouse Project-et, és rájöttem, hogy megint történt egy csavar bennem a zenekarok értékelésében. És megint nem elég az élőben, hogy jól játsszák el amit megírtak, hanem jót kéne írjanak amit még jobban játszanak el. Mégis különben, mi értelme lett volna a Ramones-nak? Megfogtam még egy nő jó feneket is, de az egész élményből levont, hogy miközben elmeséltem a lánynak milyen megfogni a jó fenekét egy nagydarab figura először leseggfejezett, aztán megdicsért, amivel én sosem tudtam mit kezdeni, ezért vágtam is egy arcot, ő meg indulatosan rám szólt, hogy nem kéne.

Ezután egy nagyon lassú hét következett, sok intézkedéssel, és még több reménykedéssel, hogy „azért akkor ugye csak nincs karma meg isten, mert most tényleg el szeretnék majd indulni szombaton”.

És sikerült! Tudom, hogy manapság turnéra menni annyiból áll, hogy valahogy bekerülsz egy zenekarba ami annyira nem szar, írsz a myspace-en 40 e-mailt, és jobb esetben akihez mész annak már szerveztél koncertet. Erre mindenki képes, és ha a tanácsom kell, akkor tegye is meg! 1 hétre elmenni, mondjuk nem nagy szám, főleg hogy Magyarországon kívül csak két más országban voltunk. De ha nekem egyetlen egy szám is feltudja dobni a napomat, akkor elképzelhetitek milyen lehetett egy hétig semmit sem csinálni csak annyit, hogy az ingyen piától megpróbálsz minél jobban berúgni, hogy minél kevésbé érdekeljen, hol alszol el, hogy minél tovább tudj aludni, hogy minél később kellj, hogy maximum csak 2szer kelljen enned egy nap. Aztán megpróbálsz minél kevesebbet wc-re járni, mert az házon kívül mindig rossz. És a kevés kaja, de sok alkohol miatt minél kevesebbet mozogj napközben, hogy este minél jobb tudj lenni. Najó, én nem vagyok Rollins. Szóval a turné kb annyi, hogy egész nap semmit se csinálsz csak a haverjaiddal lógsz, mindenki elmeséli ugyan azokat a történeteket háromszor, de mind a háromszor élvezettel hallgatod végig. Egy idő után már vicces, hogy mindenütt hideg van, a buszban meg rohadt büdös. Aztán elkezditek az akciósan vett sajtot egymásra dobálni. A legbénább magyar metál számokat dúdoljátok, és csak úgy vagytok egymás mellett. Anélkül, hogy mindenféle faszságra gondolnátok. És ha 5 órán csendkirályoztok is, akkor is végig jól érzitek magatokat. Aztán minden este megpróbáltok a legkeményebbek lenni, de valamiért ez csak minden második napon sül el. Néha azért nehezetekre esik mindenkivel barátságosnak lenni, és miután haza jössz furcsa megszokni, hogy nem csak érted hogy körülötted mit beszélnek, de azok is értik, amit te mondasz. Amikor az utolsó siófoki állomáson elfoglaltuk a tesco-t akkor ez az átállás még nem kezdődött meg bennünk.

(nagyon részeg, de legalább annyira látványos koncert részlet. bocsi HR)

Aztán egy újabb hét amikor visszacsöppensz a semmibe. Néha felröhögsz a sok autópályás dudáláson, meg a poénokon, amit nincs kedved elmesélni azoknak, akik megkérdezik miért röhögtél fel. Nekem sokat segített a Pushing Daisies eddigi epizódjainak bepótlása. Kb én is olyan kapcsolatban vagyok a legtöbb dologgal, mint Ned Chuck-al. A Cashback ami ijesztően vallja a nézeteimet a nők stíröléséről. És segített még az, hogy jövő héten látom majd a Cloak / Dagger-t kétszer, a Coliseumot meg egyszer.

Azért a több hónapos Hype után ciki lett volna beégni azzal, hogy a Cloak / Dagger béna élőben, de most komolyan, ez hogy történhetett volna meg? Törött láb ide vagy oda, mi felvettük a mikulás sapikat és beőrültünk. Annyira nem volt hihetetlen érzés előtte, mint amikor először álltam a színpadok előtt, amin a Pixies/ Panic / Morrissey volt, hogy „bassza meg eljutottam idáig, és most ők zenélni fognak, én meg hallani és látni fogom őket, ahogy zenélnek nekem”. De az ez évi sok közepes, és kihagyott koncert után kellett így az év végére egy kis kárpótlás, konfetti és negro dobálással, tigris bukfencekkel, pialocsolással, ortopéd pogóval és véletlenül sem béna karate figurákkal. Mert végülis a punk ilyen. Kicsit ügyetlen, kicsit vicces, visszataszító és néha veszélyes. Sikerült annyira rámenni a backstage-es ingyen sörre, hogy először kezdtünk bandázni egy külföldi zenekarral, és kitárgyaltuk a kulturális különbségeket pia/drog/pina háromszögben. Másnap Bécs is iszonyat jó volt, meg az előtte lévő idegenvezetés, és a nőket álmában felcsináló turul legendájának terjesztésével. Csak Bécsben annyira sikerült berúgnom, hogy az emlékfoszlányaimat olyan gyűrött ragtapaszok tartják egyben, félek, ha kicsit is zargatnám őket, elszakadnának és még a meglévők is elvesznének. Az tuti csak, hogy az énekest le Dr.House-oztam, a dobost megdicsértem a zenekarai miatt (count me out, renee heartfelt, american nightmare), ő meg az előző napi dinosaur jr pólóm (amire mellesleg ráindult Bonn-ban az orosz pultos csaj is), és Antidote feldolgozásunk, a gitárostól meg tarháltam egy cigit. És hazafelé a kocsiba tényleg nem hánytam bele!

Van még a szombat vasárnap, utána még kicsit megdicsérem az új zenekarokat, aztán elkezdem írni az új ötletemet.
Nesze / Semmi Komoly szülinap: fura közönség, hatalmas mellű lányok, sok ember. Leginkább az motivált, hogy lemenjek a punk messiással, és egy sarokba elvonulva hülyeségeket beszélgessünk, erre teljesen másba fordult az este mindenestül, amit nem bántam meg, de azért az se semmi, hogy a legnagyobb reveláció az volt, hogy a jézusra hajazó faszi akit mindig hajléktalannak hittem a 8-as buszon, valójában festő aki későn fekszik le. A két zenekar meg tisztességgel eljátszotta amit kellett. És ha a mi sleppünk néha faágakkal vegzálja is őket, azért legalább vannak és tudnak egy oldalajtót nyitni azoknak akik kezdenek ráeszmélni, hogy a málha különben gagyi viselet és nyomja a vállat. (najó ez a kis benyalás kb egálra hozza ki az ajándék söröket és sziput).

Coliseum meg egy kibaszott tank. Kellett egy kis idő, hogy a kurva hangos zaj, magára hangoljon, de onnantól. Amikor egy kiállásban Ryan Patterson az óriás lábaival dobbantott valahogy a szerveim is megrezzentek. Ha nem is mindennapi hallgatnivaló az ő zenéjük, azért a koncert és a lemez mindenképpen toplistások lesznek, mert egy ilyen általában halálra ítélt felállással (a srácok szeretnek a mikrofonba énekelni), ilyen energikus és tartalmas punk koncertet adni nem semmi.

Dec 22-én meg mindenki menjen le a Kultiba! A Losing Streaket még nem hallottam, de csak nem lehet rossz, ha szakképzett kollégák azt mondják olyan, mint a Shark Attack (hé csajok, ha valaki elkezdene randizni velem, kapna egy SA pólót, mert én sajnos kihíztam). Amiért (is) ajánlom a megjelenést, mert játszik a Nothing és az Unheard Call. 2 új zenekar akinek végre van értelmük. Úgy látszik elképzeléseik is arról, hogy ők mit akarnak, és arról is hogy hogyan. A Saw nem játszik, de egy kis összerázódás / tökösödés után simán pusztítani fognak. Meg talán a H.A.S is, de az ő esetükben szerintem kicsit korai volt a szabadulás a próbateremből, jaj szegény unbroken szám.
Asszem ennyi, se válogatás se frappáns összegzés. Jönnek az ünnepek, be kell foltozni a kimaradt lyukakat, aztán lehet írni a 2007-es összegző listákat. Hajrá!

pár kép és komment a turnéról

fotók és egy másik beszámoló a cloak / dagger koncertről