![[sofa king]](http://2.bp.blogspot.com/_lWFVpNTzpcc/ScA4KJnz-hI/AAAAAAAAAJI/mlttXC-QRTo/S1600-R/K%C3%A9psk+003kk.jpg)
Ellentétben a látszattal, nem lustultam, hanem anyagot gyűjtöttem. Mivel túl depressziós voltam ahhoz, hogy kitaláljak mindenféle történetet, inkább most tényleg elmentem helyekre, találkoztam emberekkel, és hasonló kicsit sem kreatív dolgokkal próbáltam elég sort összegyűjteni egy tisztességes bejegyzéshez. A legutóbbi óta nem sok dolog változott. Az ősz végeláthatatlan szürkületbe burkolta Európát, én meg túl sok Fitzgerald-ot olvasok.Láttam az Endstand-ot és a Lighthouse Project-et, és rájöttem, hogy megint történt egy csavar bennem a zenekarok értékelésében. És megint nem elég az élőben, hogy jól játsszák el amit megírtak, hanem jót kéne írjanak amit még jobban játszanak el. Mégis különben, mi értelme lett volna a Ramones-nak? Megfogtam még egy nő jó feneket is, de az egész élményből levont, hogy miközben elmeséltem a lánynak milyen megfogni a jó fenekét egy nagydarab figura először leseggfejezett, aztán megdicsért, amivel én sosem tudtam mit kezdeni, ezért vágtam is egy arcot, ő meg indulatosan rám szólt, hogy nem kéne.
Ezután egy nagyon lassú hét következett, sok intézkedéssel, és még több reménykedéssel, hogy „azért akkor ugye csak nincs karma meg isten, mert most tényleg el szeretnék majd indulni szombaton”.
És sikerült! Tudom, hogy manapság turnéra menni annyiból áll, hogy valahogy bekerülsz egy zenekarba ami annyira nem szar, írsz a myspace-en 40 e-mailt, és jobb esetben akihez mész annak már szerveztél koncertet. Erre mindenki képes, és ha a tanácsom kell, akkor tegye is meg! 1 hétre elmenni, mondjuk nem nagy szám, főleg hogy Magyarországon kívül csak két más országban voltunk. De ha nekem egyetlen egy szám is feltudja dobni a napomat, akkor elképzelhetitek milyen lehetett egy hétig semmit sem csinálni csak annyit, hogy az ingyen piátó
l megpróbálsz minél jobban berúgni, hogy minél kevésbé érdekeljen, hol alszol el, hogy minél tovább tudj aludni, hogy minél később kellj, hogy maximum csak 2szer kelljen enned egy nap. Aztán megpróbálsz minél kevesebbet wc-re járni, mert az házon kívül mindig rossz. És a kevés kaja, de sok alkohol miatt minél kevesebbet mozogj napközben, hogy este minél jobb tudj lenni. Najó, én nem vagyok Rollins. Szóval a turné kb annyi, hogy egész nap semmit se csinálsz csak a haverjaiddal lógsz, mindenki elmeséli ugyan azokat a történeteket háromszor, de mind a háromszor élvezettel hallgatod végig. Egy idő után már vicces, hogy mindenütt hideg van, a buszban meg rohadt büdös. Aztán elkezditek az akciósan vett sajtot egymásra dobálni. A legbénább magyar metál számokat dúdoljátok, és csak úgy vagytok egymás mellett. Anélkül, hogy mindenféle faszságra gondolnátok. És ha 5 órán csendkirályoztok is, akkor is végig jól érzitek magatokat. Aztán minden este megpróbáltok a legkeményebbek lenni, de valamiért ez csak minden második napon sül el. Néha azért nehezetekre esik mindenkivel barátságosnak lenni, és miután haza jössz furcsa megszokni, hogy nem csak érted hogy körülötted mit beszélnek, de azok is értik, amit te mondasz. Amikor az utolsó siófoki állomáson elfoglaltuk a tesco-t akkor ez az átállás még nem kezdődött meg bennünk.(nagyon részeg, de legalább annyira látványos koncert részlet. bocsi HR)
Aztán egy újabb hét amikor visszacsöppensz a semmibe. Néha felröhögsz a sok autópályás dudáláson, meg a poénokon, amit nincs kedved elmesélni azoknak, akik megkérdezik miért röhögtél fel. Nekem sokat segített a Pushing Daisies eddigi epizódjainak bepótlása. Kb én is olyan kapcsolatban vagyok a legtöbb dologgal, mint Ned Chuck-al. A Cashback ami ijesztően vallja a nézeteimet a nők stíröléséről. És segített még az, hogy jövő héten látom majd a Cloak / Dagger-t kétszer, a Coliseumot meg egyszer.
Azért a több hónapos Hype után ciki lett volna beégni azzal, hogy a Cloak / Dagger béna élőben, de most komolyan, ez hogy történhetett volna meg? Törött láb ide vagy oda, mi felvettük a mikulás sapikat és beőrültünk. Annyira nem volt hihetetlen érzés előtte, mint amikor először álltam a színpadok előtt, amin a Pixies/ Panic / Morrissey volt, hogy „bassza meg eljutottam idáig, és most ők zenélni fognak, én meg hallani és látni fogom őket, ahogy zenélnek nekem”. De az ez évi sok közepes, és kihagyott koncert után kellett így az év végére egy kis kárpótlás, konfetti és negro dobálással, tigris bukfencekkel, pialocsolással, ortopéd pogóval és véletlenül sem béna karate figurákkal. Mert végülis a punk ilyen. Kicsit ügyetlen, kicsit vicces, visszataszító és néha veszélyes. Sikerült annyira rámenni a backstage-es ingyen sörre, hogy először kezdtünk bandázni egy külföldi zenekarral, és kitárgyaltuk a kulturális különbségeket pia/drog/pina háromszögben. Másnap Bécs is iszonyat jó volt, meg az előtte lévő idegenvezetés, és a nőket álmában felcsináló turul legendájának terjesztésével. Csak Bécsben annyira sikerült berúgnom, hogy az emlékfoszlányaimat olyan gyűrött ragtapaszok tartják egyben, félek, ha kicsit is zargatnám őket, elszakadnának és még a meglévők is elvesznének. Az tuti csak, hogy az énekest le Dr.House-oztam, a dobost megdicsértem a zenekarai miatt (count me out, renee heartfelt, american nightmare), ő meg az előző napi dinosaur jr pólóm (amire mellesleg ráindult Bonn-ban az orosz pultos csaj is), és Antidote feldolgozásunk, a gitárostól meg tarháltam egy cigit. És hazafelé a kocsiba tényleg nem hánytam bele!
Van még a szombat vasárnap, utána még kicsit megdicsérem az új zenekarokat, aztán elkezdem írni az új ötletemet.
Nesze / Semmi Komoly szülinap: fura közönség, hatalmas mellű lányok, sok ember. Leginkább az motivált, hogy lemenjek a punk messiással, és egy sarokba elvonulva hülyeségeket beszélgessünk, erre teljesen másba fordult az este mindenestül, amit nem bántam meg, de azért az se semmi, hogy a legnagyobb reveláció az volt, hogy a jézusra hajazó faszi akit mindig hajléktalannak hittem a 8-as buszon, valójában festő aki későn fekszik le. A két zenekar meg tisztességgel eljátszotta amit kellett. És ha a mi sleppünk néha faágakkal vegzálja is őket, azért legalább vannak és tudnak egy oldalajtót nyitni azoknak akik kezdenek ráeszmélni, hogy a málha különben gagyi viselet és nyomja a vállat. (najó ez a kis benyalás kb egálra hozza ki az ajándék söröket és sziput).
Coliseum meg egy kibaszott tank. Kellett egy kis idő, hogy a kurva hangos zaj, magára hangoljon, de onnantól. Amikor egy kiállásban Ryan Patterson az óriás lábaival dobbantott valahogy a szerveim is megrezzentek. Ha nem is mindennapi hallgatnivaló az ő zenéjük, azért a koncert és a lemez mindenképpen toplistások lesznek, mert egy ilyen általában halálra ítélt felállással (a srácok szeretnek a mikrofonba énekelni), ilyen energikus és tartalmas punk koncertet adni nem semmi.
Dec 22-én meg mindenki menjen le a Kultiba! A Losing Streaket még nem hallottam, de csak nem lehet rossz, ha szakképzett kollégák azt mondják olyan, mint a Shark Attack (hé csajok, ha valaki elkezdene randizni velem, kapna egy SA pólót, mert én sajnos kihíztam). Amiért (is) ajánlom a megjelenést, mert játszik a Nothing és az Unheard Call. 2 új zenekar akinek végre van értelmük. Úgy látszik elképzeléseik is arról, hogy ők mit akarnak, és arról is hogy hogyan. A Saw nem játszik, de egy kis összerázódás / tökösödés után simán pusztítani fognak. Meg talán a H.A.S is, de az ő esetükben szerintem kicsit korai volt a szabadulás a próbateremből, jaj szegény unbroken szám.
Asszem ennyi, se válogatás se frappáns összegzés. Jönnek az ünnepek, be kell foltozni a kimaradt lyukakat, aztán lehet írni a 2007-es összegző listákat. Hajrá!
Azért a több hónapos Hype után ciki lett volna beégni azzal, hogy a Cloak / Dagger béna élőben, de most komolyan, ez hogy történhetett volna meg? Törött láb ide vagy oda, mi felvettük a mikulás sapikat és beőrültünk. Annyira nem volt hihetetlen érzés előtte, mint amikor először álltam a színpadok előtt, amin a Pixies/ Panic / Morrissey volt, hogy „bassza meg eljutottam idáig, és most ők zenélni fognak, én meg hallani és látni fogom őket, ahogy zenélnek nekem”. De az ez évi sok közepes, és kihagyott koncert után kellett így az év végére egy kis kárpótlás, konfetti és negro dobálással, tigris bukfencekkel, pialocsolással, ortopéd pogóval és véletlenül sem béna karate figurákkal. Mert végülis a punk ilyen. Kicsit ügyetlen, kicsit vicces, visszataszító és néha veszélyes. Sikerült annyira rámenni a backstage-es ingyen sörre, hogy először kezdtünk bandázni egy külföldi zenekarral, és kitárgyaltuk a kulturális különbségeket pia/drog/pina háromszögben. Másnap Bécs is iszonyat jó volt, meg az előtte lévő idegenvezetés, és a nőket álmában felcsináló turul legendájának terjesztésével. Csak Bécsben annyira sikerült berúgnom, hogy az emlékfoszlányaimat olyan gyűrött ragtapaszok tartják egyben, félek, ha kicsit is zargatnám őket, elszakadnának és még a meglévők is elvesznének. Az tuti csak, hogy az énekest le Dr.House-oztam, a dobost megdicsértem a zenekarai miatt (count me out, renee heartfelt, american nightmare), ő meg az előző napi dinosaur jr pólóm (amire mellesleg ráindult Bonn-ban az orosz pultos csaj is), és Antidote feldolgozásunk, a gitárostól meg tarháltam egy cigit. És hazafelé a kocsiba tényleg nem hánytam bele!
Van még a szombat vasárnap, utána még kicsit megdicsérem az új zenekarokat, aztán elkezdem írni az új ötletemet.
Nesze / Semmi Komoly szülinap: fura közönség, hatalmas mellű lányok, sok ember. Leginkább az motivált, hogy lemenjek a punk messiással, és egy sarokba elvonulva hülyeségeket beszélgessünk, erre teljesen másba fordult az este mindenestül, amit nem bántam meg, de azért az se semmi, hogy a legnagyobb reveláció az volt, hogy a jézusra hajazó faszi akit mindig hajléktalannak hittem a 8-as buszon, valójában festő aki későn fekszik le. A két zenekar meg tisztességgel eljátszotta amit kellett. És ha a mi sleppünk néha faágakkal vegzálja is őket, azért legalább vannak és tudnak egy oldalajtót nyitni azoknak akik kezdenek ráeszmélni, hogy a málha különben gagyi viselet és nyomja a vállat. (najó ez a kis benyalás kb egálra hozza ki az ajándék söröket és sziput).
Coliseum meg egy kibaszott tank. Kellett egy kis idő, hogy a kurva hangos zaj, magára hangoljon, de onnantól. Amikor egy kiállásban Ryan Patterson az óriás lábaival dobbantott valahogy a szerveim is megrezzentek. Ha nem is mindennapi hallgatnivaló az ő zenéjük, azért a koncert és a lemez mindenképpen toplistások lesznek, mert egy ilyen általában halálra ítélt felállással (a srácok szeretnek a mikrofonba énekelni), ilyen energikus és tartalmas punk koncertet adni nem semmi.
Dec 22-én meg mindenki menjen le a Kultiba! A Losing Streaket még nem hallottam, de csak nem lehet rossz, ha szakképzett kollégák azt mondják olyan, mint a Shark Attack (hé csajok, ha valaki elkezdene randizni velem, kapna egy SA pólót, mert én sajnos kihíztam). Amiért (is) ajánlom a megjelenést, mert játszik a Nothing és az Unheard Call. 2 új zenekar akinek végre van értelmük. Úgy látszik elképzeléseik is arról, hogy ők mit akarnak, és arról is hogy hogyan. A Saw nem játszik, de egy kis összerázódás / tökösödés után simán pusztítani fognak. Meg talán a H.A.S is, de az ő esetükben szerintem kicsit korai volt a szabadulás a próbateremből, jaj szegény unbroken szám.
Asszem ennyi, se válogatás se frappáns összegzés. Jönnek az ünnepek, be kell foltozni a kimaradt lyukakat, aztán lehet írni a 2007-es összegző listákat. Hajrá!
