youth anthem? cheap shot!

Az egészet még tegnap éjjel, friss élményekkel gépeltem be, csak ma reggel valamennyire olvashatóra szerkesztettem:

Hogy milyen egy punk koncertre menni 2008-ban? Ugyan úgy egy olyan utcán kell végig menni, aminek az elején furcsa emberek dülöngélnek, a végén pedig egy amfetamintól túlpörgött férfi steppel. Aztán bemenni egy nem túl bizalomgerjesztő udvarra a totális sötétségbe, ahonnan egy ajtó nyílik vidáman szórakozó emberekre. Persze aki punk koncertre jön, nem tudja felfogni mi vidám, lehet egy, lerobban bérház udvarában való piálásban. Inkább gyorsan a pulthoz siet, ott kikéri a legolcsóbb sört, aztán egy újabb vakító sötétségen át bejut a koncertteremben, ahol már megnyugtató a lehangolt emberek száma. 3 kutya rohangál a teremben, ami engem kifejezetten idegesít, ugyanis ha én nem járok a kutyák bulijára, úgy nekik sem kéne a punkokéra. Persze lehet valami crust punk annyira bebaszott múltkor, hogy a 3-ból mondjuk kettőt ő hagyott el, de akkor is értük jöhetett volna már.
Kezd a Saw akiket kinézetre eléggé sarokba állított az élet. Most mit mondjak? Örülök, hogy van ez a zenekar. Hogy a gitáros egy Hot Snakes számmal próbálgatja mennyire, szól az erősítője, nekem csak imponáló lehet. Aztán elkezdődik az egész és szeretném, ha működne. A SAW a legjobb magyar zenekar lehetne, ha lenne benne elég tök, és nem csak akarnák, hanem csinálnák is. Jól néz ki a dobos, aki pszichotisuk állapotba kerül, de ha a nála 1-2 súlycsoporttal lejjebb versenyző Motivation dobosa sokkal keményebben megküldi a dobokat, akkor azért tőle is elvárható lenne, hogy 2 nyelvnyújtogatás között úgy igazán odabasszon pergőre, mintha a főnöke/suli igazgatója/hosszúhajó seggfej aki lenyúlta a csajt akit kinézett, feje lenne ott. Az egész azért még így is működik, csak óhatatlanul felébred az emberben a kritikus, hogy azért itt lehetne jobb, ott lehetne kevesebb. És szívmelengető, amikor nem tudni, hogy most egy Turbonegro feldolgozás szól vagy csak a refrént nyúlták le, és amikor hátrafordulok megerősítésért, még mielőtt kimondanám csak egy helyeslő bólintást kapok. Ha más nem legalább azt elérték, hogy összekapcsolták az embereket. De legközelebb már lehetnének konkrétabbak.
Aztán jön a New.Dead.Project új dobossal, aki szintén valami forradalmár vagy költő álnevét viseli, de a pincékhez járó hangtechnika miatt hozzánk csak az Árpi Gang-bang művésznév jut el, ami ha valójában csak félre hallás és nincs felhasználva, akkor szeretnék opciózni, ugyanis túl jó, hogy elveszni hagyjuk. Szóval punk zenében, meg úgy sok minden másban két dolog számít, hogy a dob és a basszus pontos legyen, annyira, hogy kettőjük összjátéka inkább csak egy fontos dologgá váljon. A többi meg jöhet csak úgy magától. Az új dobossal halad előre a zenekar. Tényleg gördülékenyek lettek, annyira, hogy most teljes egészében felvonulnak előtted, és te elmondhatod, hogy valójában milyenek. Persze ettől alapból kiesik, a „lehet hogy” és az „ismeretlen” faktor, hogy mikre lehetnének képesek. Szóval a NDP egy amolyan hozzáállás zenekar, kinyomtatják a legépelt szövegeiket, hogy az emberek elolvassák, adni akarnak, van mondanivalójuk. Mondhatnám azt, hogy „de én szórakozni akarok”, de aki szórakozni akar, az vegyen be drogokat és maradjon otthon. Az NDP jó, de most hogy felfedték magukat kicsit átlátszó a ruha a császáron. Az amatőrizmus ugyanis olyan aranyos, és őszinte. Így meg csak zakatolnak előre és egyszer csak vége lesz egy számnak. Koncert felé baktatva, még a mexikói gyorskajálda előtt azzal az egy erénnyel gyanúsítottam meg magam, hogy szépérzékem azért van, ha minden más érzékelésével kapcsolatban suta is vagyok. Sajnos ezt az egyetlen képességemet nem tudta meghatni ma az NDP. Pedig nem is voltam annyira kedvtelen.
Ma olvastam, hogy az SXSW fesztiválon Thruston Moore and the New Wave Bandits játszott egy olyan velvet underground számot, amit jó ideig senki sem hallott. Valami ilyesmi jutott eszembe a Deny Everything koncertje alatt. Talán tényleg van egy harmadik Kid Dynamite lemez amit csak ők hallottak, és most el is játszották nekünk. Manapság nehéz újat csinálni, és mindenkit megkap valakit a nyakába, mint hatást, de amit ezek a németek csináltak az már kicsit zavarba ejtő volt. Én Münchentől Bécsig bejártam Európa egy szeletét. Hogy ha darabokban is, de találkozzak a KD-ot egykoron működtető elemeivel. Így aludtam német külvárosban, éltem szója fasírton napokig, ütött ki egy erősen gesztikuláló német csaj, keveredtem majdnem egy csapatépítő tömegbunyóba. De a mai koncert alatt ezekből az élményekből semmi nem jött fel, inkább még jobban elzártam őket. Nem jó az, ha folyton zavarba ejtett, hogy ennek a számnak most tudom e refrénjét. Aztán persze a végén leleplezték magukat, és hogy az egész egy kerek valami legyen eljátszottak egy KD feldolgozást, ami nem különbözött az előtte lévő tucat számtól. Csak ennek már tényleg ismertem a refrénjét.

Lórinak kösz a fuvart!

Vasárnap mindenki takarodjon le Determination-re. Szerdán meg Press Gang.

saturday's kids, teenage wasted youth

A Pop, Csajok, Satöbbiből akartam idézni, azt a részt, amikor Rob Fleming kifejti, hogy az emberi kapcsolatoknak az alapja legfőképp az, hogy milyen zenét, könyvet, filmet szeretnek. A könyv valamelyik barátom lakásában heverhet a fürdőszoba padlóján, így most ez elmarad. Viszont annyira volt jó memóriám tegnap, hogy levezettem egy lánynak, statisztikailag/logikailag (már nem emlékszem mit mondtam) mi lennénk a tökéletes pár. Szóval szerelmet vallottam egy punk koncerten.

Kicsit lehangolt voltam egész nap, így még mielőtt lementem volna a Kultiplexbe megittam pár sört. Aztán lent meg még többet, így átlagban minden zenekarból csak 1-1 számot láttam. Pedig tényleg az volt a célom, hogy végig nézem mindet.

A New Dead Project-et kezdik szeretni az emberek, néhányan énekeltek, egy pogózó pedig pont a lábam elé hullva terült ki. - Alattuk a Kulti még a feléig sem volt tele, és később is csak a nagyterem telt meg, semmi tömegnyomor. Ezek szerint olyan 2009 körül a punk teljesen érdektelen lesz? -. Viszont ez a zenekar tök jó. Még nem igazán gyilkos, mert tudom is én, lehet oldódniuk kell, kilakni a számaikat, de legalább értelmes zenét játszanak és nem valami nyilvánvaló dolgot amiről úgy is elmondhatnám a véleményem, hogy még nem hallottam belőle egy hangot sem.

A Nesze szép lassan besétált a biztonsági faktorba. Most már ha nem valami lehetetlen helyen játszanak, meg fognak jelenni rájuk emberek akik énekelnek, táncolnak, ráesnek a színpadra. Nem sajnálom tőlük, és nem is állok értetlenül az egész előtt, mert végülis amit el akarnak játszani azt el is játsszák. Csak szerintem a kevesebb néha több lenne. Hallva az új lemez dalait, kicsit olyan érzése van az embernek, hogy ő egy vizsgabiztos, akit meg akarnak győzni arról, hogy mennyire tudnak zenélni. Persze nekem szóló fóbiám van, de akkor is mindig azzal a képzavarral küzdök, hogy akkor most a Bad Religiont akarják levenni vagy az Iron Maiden-t. És vehetnének példát rólam is. Tegnap estig biztos senki sem hitte, hogy én majd nők kezét fogom fogni, miközben a szemükbe nézek és kedves dolgokat mondok. Pedig biztos bennem volt. Ahogy biztos ők is élvezik eljátszani a számaikat, csak én ezt nem látom. Mert valahogy nincs benne lendülte, erő, az amiért a koncertek vannak. Mert kit érdekel egy mellényúlás, ha látod, hogy ezek kurvára élvezik amit csinálnak. Mondom, elhiszem, hogy így van, csak én ezt nem látom.

Már nagyon izgatott voltam, hogy most látni fogom végre a Hatóságilag Tilost. Mert már az a kazetta sincs meg amit 6. nyarán kaptam és a Barackca Piros Hó után fel volt másolva pár HT szám, köztük egy, amiben valami olyan volt, hogy „a falon lóg egy tábla, kerete piros az van rajta, hogy hatóságilag tilos”. Akkoriban azt hittem, hogy a Hatóságilag Tilost olyan emberek csinálják, akik még a Barackcánál is hülyébbek. Aztán a végén meg ők kupálódtak ki jobban. Megtanultak zenélni, és ügyesebb rím párokkal foglalják össze a népszabadság aktuális vezércikkeit.
És most egy kicsit megakadtam, mert nem tudom mit láttam, mit képzeltem, mit mondtak nekem, és mit álmodtam. De ezzel nem is kell törődni, Kósa Dani is megnyugtatott, hogy egy koncertbeszámoló megírásához nem kell látni a koncertet. Azért egy számot megnéztem. Vagyis a beállást. McCheap-nek élőben is olyan irritáló a hangja, mint egy beindult törpének, aki addig rángatja a lábadat, amíg nem adsz neki valami olyat, aminek a törpék örülni tudnak.

Aztán kimentem hugyozni, visszafelé menet meg találkoztam az emberrel, akiben ha van töltet általában alvó embereket pisál le, vagy kidobatja magát helyekről. Most annyira nem volt elemében, de azért közvetve sikerült egy enyhén beborult csajt kikergetnie a kerthelységből, meg magára haragítania egy pohárszedőt. Inkább vele üldögéltem és néha megkérdeztem a kiszállingózó embereket milyen töredék információval, tudnak hozzájárulni ehhez a beszámolóhoz. Így aki nem volt jelen sajnálhatja, hogy nem hallotta a „kapuvári buzibár-t” (ami állítólag egy valós ihletésű dal ugyanis kapuváron egy klubtulaj seprűvel kikergette a zenekar tagjait miután azok meztelenül, kezdtek vonatozni – vagy valami ilyesmit mondtak nekem), meg gondolom a HT számainak a felét, mert vagy másfél órát játszottak. Vajon utána kértek ráadást, amilyen emberek voltak én simán eltudom képzelni? Ja és nem volt Anarchia, mert Bazsó nem jelent meg (szomorú fejecske).

Amikor meg már úgy éreztem ennyi nekem elég volt, még oda mentem egy lányhoz, megfogtam a kezét – ahogy Holden Caufield mondaná halálos volt fogni – a szemébe néztem, és kedves dolgokat mondtam, azt hiszem. Az a baj, hogy nem nagyon emlékszem, de nem tűnt úgy hogy gyomron akarna szúrni valamivel, ami nekem nem lenne túl jó. És én sem éreztem magam szarul. Sőt nem is értem miért nem csinálok ilyet többet. Persze akihez tegnap oda mentem valószínűleg klasszabb a legtöbb nőnél, akik Budapesten iszogatnak éjszaka, mindenféle bárban, de ilyen dolgokat kettőnél többször nem olyan jó eljátszani ugyan azzal. De akkor is kijárna nekem, hogy legalább a keserűbb Streets klipekben érezhessem magam.

Másnaposságra legjobb a pop zene.
Az Idoru gitáros, Tiboru meg ijesztő részegen.

Ez volt az én történetem.

egy ugyan olyan koncert, mint a többi

Azért furcsa dolog részegnek lenni. Először megtetszik valami ötlet aztán annyit, rágódsz rajta, hogy kurva nagy baromságnak tartod. Utána még találkoztam is régi ismerősökkel, így az egész le lett jegelve, és inkább haza jöttem és kajáltam. Meg elvágtam az ujjam, amikor késsel vágtam magamnak kenyeret, így most egy bizarr vértócsa van a konyhám közepén, amiről lehet csak én hiszem, de egyre csak nő.
Az egész hetem azzal töltöttem, hogy spirituális lénnyé akartam válni. Na nem azért, mert hiszek a lélekben, meg az ilyen new age baromságokban. Egyszerűen csak úgy hittem az jó lehet. Szóval Tandori Dezsőt olvastam, és olyanokon gondolkodtam hány ember fér el 4 madárban. Amikor ez meg nem látszott összejönni inkább lementem a kultiba.
Igazából semmi őrületes dolog nem történt velem ódaúton, csak egy csajba szerettem bele a buszon, de ez mindennapos.
Először láttam a New.Dead.Project-et. Jó volt. Annak ellenére, hogy én nem tartozom azok közé, akik szerint a Semmi Komoly és a Nesze a legjobb magyar punk zenekarok lennének. Mondjuk a számaikat már hallottam a myspace-en, de élőben sokkal jobb. Annyira nem nyomják intenzíven, de a zenében van annyi intenzitás, hogy elvigye az egészet. Sosem hallgattam nagyon Yapeth Kotto-t, de biztos valami ilyesmi lehet. Csak egy próbatermi buli kell, meg pár szakálas ember az első sorokba, akiken látszik, hogy fanzine-eket csinálnak. Azért az plusz pont, hogy nem beszéltek a számok között, ettől kicsit féltem az olvasott szövegek alapján, amik picit butuskák, de ha engem kérdeztek a könnyű zenében ez elnézhető.
A Think Again-ig, kint voltunk a kulti melletti parkban, ahol komolyan többen voltak az egész este alatt, mint bent. Találkoztunk ex-TA tagokkal, akik közül Kutya mesélt az új zenekaráról. Mi várjuk nagyon!
A Think Again-nek új basszerosa van, de koránt sem olyan jópofa, mint Kutya volt. Nem is figyeltem, mert nem is értek hozzá. Meg koncertek a mellényúlásokról szólnak. Viszont a TA egyre jobb lesz. Most már sokkal feszesebbek voltak, és már a Cro Mags szám is kezd picit ijesztő lenni. Azt nem láttam, hogy Matyi csinálta volna a kidüllesztett szemű robot mozgását, viszont az mindig klassz, így csak nem maradt el most sem.
Something Against You-val játszani mindig klassz. A legtöbb számukat már régóta játsszák, így azt kell tenni, hogy másként kell őket eljátszani. Mondjuk mindig egyre keményebben. Ezt általában hozzák is, ha meg nem, akkor bevetik a trükkjeiket. Mert vannak nekik. De ez mindenki másnak is lehetne, aki annyit olvas, meg néz ilyen dolgok után. Azért kicsit meglepő is, hogy a legegyszerűbb trükköket is el tudják adni. Például, hogy az emberek szemébe bámulunk, vagy az arcukba nyomjuk a miénket, esetleg közéjük megyünk. Hát én nem tudom, hogy ez mennyire furcsa, szeretném, hogy ne legyen az. De az még jobb lenne, ha kicsit közelebb állnának az emberek, mert kurva fárasztó berohangálni a nagy félköröket, mert azokat be kell, viszont annyira nem kapunk sok lóvét, hogy ennyire kifáradjak, faszomba.
Már csak a Motivation-re irigykedtem. Nekik bezzeg nem kell futkosniuk. KisG jó, de nekem Balu hangja is tetszett. Fasza volt az egész, na.
Ezek után olyan lettem a szervezetem, mint a Fear lemezcímek. Jött szédülés, de nem olyan vészesen, Spencerrel és Kingával háborogtunk még a pár héttel ezelőtti Titanic-os filmfesztiválon, ahol a szombati napon nem játszották le a Pixies filmet. Aztán Spencerrel még ajánlgattunk egymásnak zenekarokat, meg beszéltünk dolgokról amit elfelejtettem, Kinga pedig többek között elmondta, mire számíthat az ember ha első sorból akarja megnézni a Bad Religion-t. Gepárd próbált még nekem nőt szerezni, de…
Aztán még beleszerettem pár lányba, osztottam pár fanzine-t és haza indultam. Gondoltam majd ez a beszámoló, valami nagyon jó lesz olyan spirituális, csak aztán minél többet kezdtem rajta gondolkodni, egyre bénábban hatott. Elsétáltam az erzsébet híd budai oldaláig, persze a hídról belepisáltam a dunába. Aztán két csajnak elmondtam, hogy kell felszállni a buszra, mert nekik nem nagyon ment. Eközben még kevésbe tetszett az amit elvileg írni akartam. Megjött a busz, rajta 2 régi ismerőssel, aztán már nem is érdekelt, hogy megírjam a beszámolót. Haza mentem, ettem, elvágtam az ujjam, a konyhámban egy vértócsa van, ami egyre csak nő, én meg részegen azt utálom ami pár órája még tetszett. Jobbra számítottam, de ez sem volt rossz.