Fluff Fest 2007

Hogy milyen érzés egy punk fesztiválon lenni, ráadásul külföldön? Igazából fogalmam sincs róla! Még ha ezt a hozzám közel álló jelzőt is biggyesztik valami elé, akkor sem tudom magam belebolondítani olyanokba, mint a fesztiválérzés. Nekem itt csak koncertek vannak kicsit több emberrel, mint általában, és jóval több porral mint általában. Najó most volt olcsó és jó sör, meg lehetetlen alvási kísérletek.

Pedig a Fluff Fest, legalábbis magyarországi körökben, mindig is valami különleges dolognak számított. Kábé, mint a sziget fesztivál, „akármi lesz mi kimegyünk!”. Gondolom az ilyen felszólalások mögött mindig a fesztiválérzés, dominál, amit az is alátámaszt, hogy a tényleges program előtt vagdalkoznak az emberek ilyen kijelentésekkel. Idén én is visszatérőként mentem, tavaly csak 1 zenekar érdekelt, 2007-ben viszont az eddigi legérdekesebb zenei programmal készültek, így most mind a 3 nap beszámolóját olvashatjátok.

Mint mindig most is inkább csak ledarálom a zenekarokat, arról nem nagyon akarok értekezni, hogy ki mutogatta az ernyedt péniszét reggel, kiről milyen fetisizmusa derült ki, hogyan akartak minket levenni pénzzel katolikus orvosok Pilzenben, és hogy milyen furcsa emberek léteznek Prágában. Azért egy kis sztorizgatás lesz, most fehér szöveg nélkül, de még mindig, ezután a 3 nap után sem hiszek a fesztivál hangulatban. A sok sör megadatta nekem azt a képességet, hogy teljesen el tudjak izolálódni mindentől, ami nem érdekelt, ha pedig ez nem jött be, bele temettem a fejem a temérdek disztro kínálatába. Azért respekt azoknak a cseheknek, akik Oi Polloi előtt előttem álltak, és húzóra nyomták a hugymeleg 80fokos abszintot.



1. nap

Egy fesztiválon tényleg csak azok nézik végig a programot, akiknek annyi fantáziájuk sincs, hogy sétálni menjenek vagy igyanak. Ráadásul a Fluff Fest mellett egy strand is működik ami nevetségesen olcsó, és döbbenetesen sok jó nő sütteti magát a partján. Így azt senki se várja tőlem, hogy a 4-5-6 óra előtti zenekarokról, valami a fellépésükkel kapcsolatosat is tudjak mondani.

A The Plague Mass-ből azt hiszem elcsíphettem az utolsó 2 számot, de az is lehet hogy teljesen mások játszottak, mert nem volt szokatlan a sorrend teljes feje tetejére állítása. Az ilyen zenekarokról írtam már sokszor sok helyen. A lényeg talán annyi, hogy semmi újító nincs abban, hogy összevissza játszanak mindenféle elbaszott hangokat, úgy hogy az élvezhetetlen. Az ég nem fog megnyílni, ők sem csinálnak semmi újat, és még élvezhetetlen is. Tényleg az! Az ilyen zenéket csak azok értsék meg akiket megerőszakolt az apjuk.
(2/10)

Ahogyan logikus lenne az, hogy egyes nők engedjék, hogy néha megfogdossam őket, ugyan úgy logikus az is, hogy létezik az FC Five. Ha még mi magyarok is eltudunk küldeni legalább 1 zenekart egy Nightliner turnéra, akkor majd pont egy olyan erős felvevő piac, mint a Japán nem tud majd valamit reprezentálni? A zene teljesen klisés, sajnos semmitmondóan, de az emberek úgy látszik kajálják. Ha más nem, azért mert japánok. Pedig sokkal jobb dolgok is származnak onnan, de erről ő sokkal többet tudna nektek mondani. Azért legalább nem fekszenek bele a logikus sikerbe, küzdenek végig. Ugrálnak, futkároznak, látszik, hogy lelkesedéssel játszanak, próbálnak kommunikálni a közönséggel, csak az arigatto-n meg a „nagyon jók vagytok, örülünk, hogy itt lehetünk-ön” túl nem nagyon jutnak. De ennyire semmilyen zenét akármilyen lelkesen lehet játszani, akkor is csak beleütközik a jelentéktelenség falába, mi meg csak az azon átszűrődő unalmas duruzsolást halljuk.
(4/10)

Tavaly távozáskor csak egyetlen szívfájdalmam volt. Hogy nem láthattam a Ritual-t, amiről azt hallottam, hogy olyanok, mint az Unbroken. Amikor belehallgattam 2-3 számba az interneten fellelhető e célt szolgáló oldalakon, akkor még tetszett is. Aztán mintha a tavalyi fellépésük után megindult volna velük a szekér. Annyira, hogy idén a 3. napon már én is gondolkodóba estem, hogy kéne vennem tőlük egy pólót, mert nem akarom magam ennyire kívül állónak érezni. Viszont ez a koncert az egész fesztivál egyik legnagyobb csalódása volt, és nem csak zenei téren, hanem úgy mindent beleértve. Mintha valaki berakott volna egy Hope Conspiracy lemezt, amire kicsit más szöveget énekeltek. Tudom, hogy butaság lenne valami újat várni, de ennyire nyilvánvalónak sem kéne lenni. Ráadásul úgy, hogy még dög sem volt benne. Legalábbis én nem nagyon akartam felnézni a lengő lábam, és egy fél pohár söröm látványából. Csak behajolva csóváltam a fejem. EGÉSZ EURÓPA HÜLYE.
(3,5/10)

A Justice volt aznap az egyetlen zenekar, ami nem csak, hogy érdekelt, de még szeretem is őket. Erre elmaradtak.
(?/10)

Final Fight-nál aztán megkezdődött az intro-libasorba felvonulás a színpadra. Jó tényleg adni kell a megjelenésre is, de nekem ez kicsit sok. Azt sem szoktam érteni mit csinál az énekes addig amíg a zenekar el nem kezd játszani. Legalább Lemmy-ről kiderült, hogy az utolsó pillanatig a 2. világháború elbaszásáról olvas, de mit csinálhat mindenki más? Yogáznak? Különben a Final Fight-ból is nagyjából ennyi maradt meg, pedig őket még ténylegesen néztem is. Nem volt rossz, agresszív hardcore, ha jól emlékszem nagyobb belassulások, vagy kiállások nélkül. Végig pumpáltak, de egy ekkora színpadon az ilyenek nem ütnek, még úgy is hogyha meg van az a képességünk, hogy elvonatkoztassunk a fesztiváltól, és csak a koncertet nézzük. Vissza a pincékbe!
(4,5/10)

Maroonnal folytatódott az introval támogatott bevonulás, meg az emberek megvezetése. Valakinek tényleg elő kéne kerítenie a felelőst, aki hagyja, hogy ezek 9 éve riogassák az embereket. Lelket megterhelőbb volt végigszenvedni, és látni, hogy ez tényleg tetszik egyes embereknek, mint a kisgyerek látványa, aki elejtette a fagyiját a helyi közért előtt, és zokogni kezdett.
(0/10)

108 azok közé a nem kevés zenekar közé tartozott, akik érdekeltek, főleg mert még sosem vagy nagyon kevés dolgot hallottam tőlük. Bár egyszer itthon végig hallgattam egy régi anyagukat, nem sokra emlékeztem. Még előzőnap oda úton betettem az új lemezt mire számítsak, és az is elég korrekt volt. De nem tudtam felül emelkedni azon, hogy ezek Krisnások, akik tényleg még a keresztény-sátánista tengelynél is hülyébbek. Főleg, hogy ezek nyugati civilizációból származó emberek, akik ha vallásoskodni akarnak, akkor higgyenek istenben, de ne 6kezű nőkben, meg a faszom tudja milyen cifra baromságokban. Az is eléggé betette a kulcsot, amikor a gitárost tógában láttuk flangálni. A koncert is vele kezdődött és végülis róla is szólt. Az jópofa egybeesés, hogy pont az indulás előtt láttam egy filmet, amiben Prince harcolt a gonosz Morris Day-el. Hálás is vagyok az HBO-nak, hogy leadta, így legalább rá tudtam jönni kit vett le aznap este Vic DiCara. Komolyan, 2007ben ő a hardcore Prince-e. Brékelés, meg földbaszás helyett ő pörög a gitárjával, dobálja azt, nem is érteni hogyan lehet élvezetes az a káosz és zaj amit kifacsar abból a hangszerből, de teljesen hihető. Egy gitárfejet és egy kábelt kinyírt, és ha ez az utolsó európai koncertjük lett volna, egész biztos, hogy a gitárt is ripityára töri. Hihetetlen volt, de elvitte az egész zenekart a hátán - még annak ellenére is, hogy a többiek ugyan úgy kitettek magukért, a torzított majd fölre lebaszott basszussal, Rob Fish elszálló cipőjével - és a fesztivál legjobb koncertjét adták. Sőt még vicces is volt. És a koncert végére már az öltözete is olyan nyilvánvaló lett.
(10/10)

2.nap

Annak ellenére, hogy a második napot fekete lyuknak tartottam, amikor jobban végig néztem a programot, egy csomó érdekes zenekart találtam benne. Meg úgy összességében is ez volt a legjobb nap. Csak a strandolást sajnálom, hogy kihagytuk. Meg hogy a sok Pivo-tól kicsit most bekavarodtam.

No Trigger volt az első zenekar, akit aznap láttam. És itt gondoltam először, hogy a szervezők azért érthetnek valamihez. Olyan üdítő hatással voltak, mint egy fárasztó, napon töltött gyaloglás után leülni az árnyékba és inni valami hideget, hűsítőt. Pedig az előttük lévő zenekarokat nem is kellett végig szenvednem. Mégis tök lelkes lettem tőle. Valahol a Kid Dynamite és a Lifetime között mozogtak. Nem volt annyira kemény de annyira lötyi se. Viszont végre nem valami agyatlan Mosh metál, vagy álátszellemült káosz, hanem olyan, amire mosolyra torzult arccal lehet bólogatni. Így még a fenekeket is jobb volt stírölni.
(6/10)

Set Your Goals aztán még kicsit rápakolt a jó hangulatra. Ők különben is együtt vannak turnén, amivel akkor kicsit bizarrnak hatott szembesülni, mintha a vidám punk zene hozta volna őket össze. A nevükből eléggé adódik, hogy itt leginkább a CIV féle vidámság dominál, az előbbi zenekarhoz képest sokkal fogósabb részekkel. Nem tudom miért, de a felcuccolást még a színpad mellől néztem, és végig bizakodtam benne, hogy csak a roadok vannak a színpadon nem a zenekar. Aztán amikor jobban belegondoltam, nincs is abban semmi, hogy még nálam is bénább emberek csinálnak egy zenekart. A kiállásuk teljesen rendben volt. Mégsem azzal fenyegetőztek, hogy lezúzzák az ellenséget, hanem inkább a pozitív üzenetre fektették a hangsúlyt. Még a 2 énekes sem volt béna. Tényleg örülök, hogy láthattam őket.
(7/10)

Pár órával a koncert előtt vettem csak észre, hogy lesz Victims is, és ezt mégiscsak meg kellett néznem, ha másért nem hát azért, hogy beszámolhassak róluk az epikus crust itthoni egyik általam legjobban kedvelt rajongójának. Azért majd kamuznom is kell, mert csak a koncert elejére emlékszem, hogy ott voltam. És igaza volt annak, aki megjegyezte mellettem, hogy ezeket talán lemezen jobb hallgatni. Annyiban pontosítanék, hogy kislemezen. Megvolt minden, ami a crusthoz kell, látszott rajtuk, hogy tényleg elfáradnának, ha egy számban több mint 6 mondta lenne, és farmer dzsekit is felvettek. Jó kis vérfrissítés egy kicsit szakadtabb punk zenekar, ilyen vegan metál főütőerű fesztiválon, csak a crust zene engem untat.
(5,8/10)

Ha nem is annyira szándékosan, de a To Kill-t nem néztem meg. Nem is nagyon emlékszem, hogy az ő kezdésük és a Victims közben hol voltam és mit csináltam. De engem a Mosh To Kill pólók nem indítanak be, az meg kurva gyanús, hogy ezek a második koncertjüket már Amerikában adták.
Inkább a 3 fő hobbimnak hódoltam így 1 órában. Vettem egy sört és megrohantam a disztrókat. Sekélyes életemben nagy élmény színes lemezborítókat nézegetni, csak úgy találomra kihúzni valamit, amiről eszembe jutnak dolgok, vagy lapozgatás közben gondolni valamire, ami egyszer csak a kezembe billen. Én mindig aszerint vásárolok ilyenkor, hogy ha valami ritkaság kerül a kezembe – nyilvánvaló lemezeket bárhol és bármikor lehet venni - , vagy elfog az az érthetetlen érzés, hogy ez hiába nem igazán fontos lemez, de nekem meg kell vennem. Esetleg ha valami számot még itthon úgy éreztem, jó lenne feltenni és lemezjátszón meghallgatni (ilyen komolyan van, amikor először hallottam bakeliten a Where Is My Mind?-ot hiába hallottam előtte milliószor, új volt). Meg különben is hogy az élet ne legyen olyan elviselhetetlenül szar, mindig eljön az embereknél egy pillanat, amikor úgy érzik, most igazán megérdemlik, hogy megajándékozzák magukat. Azt, hogy mit és miért vettem meg, most azért nem mondom el, mert akkor a két valamelyik skandináv országból jött lánynak, akikkel a fesztivál előtt futottam össze, nem mondtam volna semmi olyat amit csak ők hallottak. Különben ez a 3. hobbim. Azt mondták ők az egész északi rész két egyedüli sötét hajú lányai, és amikor megtudták, hogy jelenleg nem tudom hova lerakni a lemezeimet, felajánlották, hogy hozzájuk is betehetem. Meg azt is, hogy elkísérhetem őket a sátrukhoz, ahol felvesznek valami pulcsit, de túl klasszak voltak, és szerintem leszbikusok. Ha ott hagyom a lemezeim, akkor tuti széttörték volna őket a leszbikus szeretkezésük után, ha valójában nem is, én úgy éreztem volna – annál meg nincs rosszabb amikor rossz emlékek kötődnek jó lemezekhez -, és abban sem hitte, hogy majd bevesznek valami vad szexuális játékba, aztán fölöslegesen meg minek izgassam magam? Inkább visszamentem a fesztiválra és ittam pár sört.

A fesztivál legnagyobb buliját a fesztiválozók részére, tuti a Vitamin X nyomta. Itt is kicsit képzavarban vagyok. Az elejét biztos láttam. Amikor valaki azzal indított, hogy egy kerekes kukába bújva került a tömeg tetejére. Aztán végig konfetti zápor, gumimatracokkal ugrálás, végre egy gitártörés. Elég durva, hogy őket pesten kb 60 ember nézte meg (persze én sem voltam ott). A közepén elkavarodtam valahova, állítólag akkor játszottak egy Black Flag-et, amikor visszaértem akkor pedig a Minor Threatet játszottak a Minor Threat-től. Ha már sok ember és nagy színpad, akkor ilyennek kell lennie egy koncertnek, amit punknak lehet nevezni. Megjegyzem, nekem kicsit fárasztó a trash core hosszú időn keresztül.
(8/10)

Emlékeztek még az utolsó Kaospilot koncertre Budapesten? Nem? Pándi Balázs szervezte, a próbatermükbe, kb. 30 embernek (lehet több, lehet kevesebb, nem voltam ott, és különben is szar tömeg becslő vagyok). Most akkor el lehet gondolkozni, hogy mi vagyunk a hülyék, vagy azok akik őket rakták a főzenekarnak? Szerintem azok akik őket rakták a főzenekarnak.
(3/10)

ehhez a naphoz még tartozik egy szörnyű étel, amitől komolyan elszomorodtam olyan nyomorult íze volt. Aztán a YMCA-re felvidultam este a diszkóban, meg amikor már nem is kellett figyelni a zenekarokat, még többet ittam.

3.Nap

Reggel elcsodálkoztam, hogy utolsó nap van, és a rossz szájízemen kívül semmi bajom. Élek jól vagyok, és annyira nem is érzem megtépázottnak magam. Nem hiába, a rock and roll konzervál.
Kicsit éltünk jobbra balra, aztán megint jött a darálás.

Afterbirth-ből szinte semmit nem láttam. Ha mégis akkor sem emlékszem sokra. Talán arra, hogy valaki mondta, hogy skótok. Gondolom az Oi Polloi hozta őket magával.
(?/10)

La Quiete koncertjének is csak az a mozzanat rögzült a középtávú memóriámban, hogy az énekes olyan lelkesen kezdett, hogy el is zakózott egy kontrol ládán. Legalább bele élték magukat, különben ők is az avantgárd punk vonalba tartoztak, tudjátok ami néha váltotta a mosh metált.
(3/10)

3.alkalmam volt, hogy megnézzem az Animosity-t, és most először éltem vele 2 szám erejéig. Ha a Cannibal Corpse se tetszik akkor mit szóljak a szefós gyerekéhez?
(1/10)

hű az utánuk jövő Louise Cyphre igazán vicces volt. Amíg csak szerelgették a cuccokat, addig szemüvegem híján csak az énekest szúrtam ki, aki onnan ahol álltam, és olyan vizuális képességekkel amikkel én rendelkeztem eléggé a rockos youthcrew vonalat képviselte. Mivel a zsinórdugdosás egyáltalán nem érdekelt annyira, mint a fájós lábam pihentetése, ezért ledöglöttem a főbe. 5 perc után viszont fel kellett állnom, mert nagyon nem értettem, hogy most akkor ezek nagyon szarul játsszák a Bold-ot vagy csak az énekes, lóg ki a sorból. Érdektelen káosz volt. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy az énekes csak azt üvöltötte a mikrofonba 10 számon keresztül, hogy „C’mon C’mon C’mon” biztos neki is tetszett az a Von Bondies szám.
(2/10)

X éve a Freeportban nagyon jó volt az Oi Polloi koncert. Emlékszem csináltak táblákat, Orbán Viktorosat (pedig akkor már Megyó volt a fejes), horogkereszteset, fuck you-sat, T.H.C-sat. Aztán néhányat elégettek néhányat meg csak felmutattak. Itatták őket, sőt amikor egy gyerek nehezményezte, hogy az OV tábla mellett miért nincs Medgyessy-s, valaki elkezdte verni, hogy ő miért fasiszta?! Örültem is, hogy újra láthatom őket, meg szerintem klassz egy ilyen fesztiválra berakni őket. Az is vicces volt amikor a Budapest Mosh Crew kiakadt rájuk. Jó dolog, ha valakinek van mondani valója, és az még jobb, ha nem szárazon, hanem vicces formában tárja azt az emberek elé. Viszont a klisés mondanivaló, a régi viccekkel nem az igazi. Sőt pont olyan, mint amilyen az Oi Polloi frontemberének a megjelenése. Liberális karrier tanácsadó, aki jót akar csak egy kicsit idétlen, de ettől vicces. Mindezek ellenére jó koncert volt. Ha nem is hiszem, hogy sokat érne elmondani egy punk fesztiválon, hogy ne legyetek nácik, meg szar a kormány, azért jól szórakoztam.
(7/10)

1 hét alatt most láttam harmadszorra a Rise And Fall-t, és ahányszor néztem őket mindig le voltam döbbenve, hogy ez mennyire kemény. Annyi dög és energia van bennük. Pedig én nem igazán bírom az ilyen zenét, de ez olyan kegyetlen és mégis annyira rock and roll, hogy kénytelen vagyok nekik én is meghajolni. Sok zenekarnál számít az, hogy honnan jöttek, mennyire nyomják őket, és annyira nem is indokolt a sikerük. A Rise And Fall kurvára megérdemli, hogy előttük heverjen a világ.
(10/10)

Zero Mentality, mintha Maroon kisöccse lett volna. Én viszont már csak Lily Allen 3. mellbimbójára tudtam gondolni. Vettem még 2 kislemezt, megittam az utolsó vásárolt söröm, kicsit üldögéltem a fűben. Örültem, hogy annyira nem hallom jól a kőműves rockot.
(0/10)

These Arms Are Snakes-t itthon féltem meghallgatni. Jade Tree zenekar és ez nagyon megzavart. Nem tudtam, hogy ilyen lelkisérült Indie Rock /Post Hardcore/ vagy from ashes rise szerű epikus crust. Valahol egyik sem, talán egy kicsit Post hardcore. De leginkább a Swiz-es zajos rock lassú hardcore-ral keverve az ami rájuk illene. Vagy ememlíthettem volna őket itt is. Már mindenki indulni akart, megnéztünk még 2 számot aztán elindultunk.
(6/10)

Converge-et meg zsinórban harmadszorra sem néztem meg. Kevés bennük a hey ho let’s go.
(?/10)

itthon:
nem bánok semmit, amit tettem csak azt, amit nem tettem meg. Leginkább, hogy ott hagytam a Pretty Girls Make Graves Speakers Push The Air kislemezt, amin a világ egyik legjobb száma van a zenehallgatásról és ha meglátják a kezemben a skandináv lányok tuti berángattak volna a sátrukba. És azt is sajnálom, hogy lebarnult az arcom. Sápadtan jobban tetszem magamnak.Kurva anyját azoknak akik azt a szart főzték amit 2.nap éjjel ettem, és sosem keféljetek crust csajokkal, mert utána kurvára viszketni fog…mindenütt.