circle pits will definitely change the world

2007 július 9-én nem voltam beteg!

A bátyám és köztem sosem volt szoros kötelék. Emlékszem egyszer elesett azért, hogy egy poénomnak legyen csattanója, de ennél többet én sem vártam el tőle, és ő sem tett. 9 év mégis csak 9 év, én nem hibáztatom. A maga társaságában biztos vicces, és amikor haza hozta a komolyabb barátnőit azok is mindig tudták, hogy miket csinálok szóval lehet valahol engem is érdekesnek talált. De örülök, hogy nem aggódunk egymásért. Például ma sem, amikor miután felkeltem és a reggeli utáni kovájgásom a tapéta lehányásába torkollott – ez akár mennyire is hangzik rock and roll-nak, nem igazán az. Olyan vizet ittam, ami nem ivóvíz volt, a gyomrom meg nem volt elég medve ahhoz, hogy ezt megeméssze. -, szóval azután nem aggódott értem. Elhitte, hogy van bennem akaraterő, és valahogy átérezte, hogy a mai nap fontos. Persze hogy az, mert ma játszik a Strike Anywhere tőlünk 30 percre. Az sem számított, hogy 2 nappal ezelőtt láttam a Nofx-et, ami zseniális volt, és egyben először voltam külföldön koncert miatt. De a Nofx régebben volt a kedvenc zenekarom. Most meg a Strike Anywhere az. Amiben nem értettem hogyan, de sikerült keverni a punkot, amit szeretek, a hardcore-ral, amitől kicsit távol álltam eddig. De eljött a nagy nap, és engem az sem érdekelt, hogy alig álltam a lábamon, különben is, milyen klassz lehet elájulni?! A lányok elkezdenek sikítozni, meg az ilyen ájulós balfaszokat mindig megtapsolták mindenütt.

Először voltam a Süss Fel Napban. Nem rossz hely, de egy kicsit kicsi a koncertterme, mondjuk úgysem voltunk valami sokan, éppen annyian, hogy megtöltsünk azt a lyukat. Ja és a MI alatt a klasszikus mit értem, tudjátok aminek egyébként lennie kell.

A Hátsó Szándékot ezen a nyáron már rengetegszer láttam. Pár hete a Prophagadni előtt is. Ők mindig jók. De tényleg.
Az osztrák zenekar sem volt annyira rossz, de nem igazán értettem, meg már vártam a Strike Anywhere-t, főleg mert beteg voltam, és akár mennyire hangzik jól egy elájulás, azért nem az a legjobb, ha a kedvenc zenekarod koncertje alatt történik.

Aztán végül jöttek ők. Annyira nem emlékszem sok dologra. Csak arra, hogy egy 3szor akkora terem, mint a szobám, teli volt emberekkel, akik ugyan azt üvöltötték. Mindenütt lógott valaki, a terem szélére szerelt pohártartókról lőtték ki magukat, az erre fogékonyak. A zenekar pont annyira volt kitéve a táncnak, mint a közönség bármelyik tagja. Én meg az ájulás szélén voltam, de nem érdekelt, mert része akartam lenni ennek a masszának. Az sem érdekelt, hogy holnap korán kellett kelni, mert első tanítási nap volt, csak károgtam azokat a sorokat, amikkel ha nem is értettem egyet teljesen, éreztem bennük az indulatot, ami bennem is volt, mert hát bassza meg 15 éves vagyok.! Majdnem minden szám elhangzott, amit hallani akartam, de ráadásra esély sem volt, mert az énekes meghatódott arccal kiment a teremből. Viszont az emberek ahelyett, hogy néztek volna maguk elé, csináltak egy olyan kicsi a rakást, ami akkor akkorának tűnt, mintha nem láttam még volna nagyobbat.

Ha Vonnegutnak igaza van akkor jó. Ha nincs, akkor sose akarj elmenni egy Strike Anywhere koncertre 2007-ben. Az egy dolog, hogy nem tudták megismételni a kezdeti lemezeket. Nem, nem kommercionálisak, vagy poposak lettek, ezt egy Zombies rajongónak hülyeség lenne kifogásolnia. Egyszerűen nem írnak jó számokat. De nem ez a baj. A zenekar kitette magért, mondjuk ilyen közönséggel bunkóság lenne, nem ezt tenni. A baj az, amikor egy zenekarhoz rossz emlékek kötődnek. És ahhoz nem kellett ott lenni a 2002-es koncerten, hogy valaki ne akarjon felmenni és hastáncolni a színpadon. Úgy hogy abban semmi indulta, sokkal inkább fesztiválokon szocializálódott prosztó maga mutogatás legyen. Ez a zenekar nem arról szólt, amikor utoljára láttam őket. Akkor sokkal jobb helyet sem tudtam volna elképzelni nekik, mint egy kis pincét valahol a belvárosban, ahova azok mennek le akik amikor üvöltenek a minden napi szívatásukat teszik bele, nem mutogatnak a közönségnek, hogy „kapjatok el bazze”. Nekem semmi bajom azzal, ha ki is nőtték azokat a klubokat, nekem azzal van bajom, hogy az utolsó két lemez gyenge és érdektelen, a közönség meg valami mutáns izé lett, ami még azt is be akarja feketíteni, ami abban a nagyon kis teremben történt.

A Change Is A Sound a 2000-es évek egyik gyöngyszeme a punk/hardcore-ban. Az első magyarországi Strike Anywhere koncert lehet újra egy tető alá hozta a punkokat és a hardcore-okat. És a süss fel napos Strike Anywhere koncert az egyik legjobb koncert volt, amin valaha ott voltam. De a mai nap csak arra volt jó, hogy találkozzak a nagy százalékának azokkal, akiket bírok, mellesleg mind kimenekültünk a koncert teremből, még a felénél és először szomorú arccal, majd felejtetve a pár perce történteket, elkezdtünk vidámabb témákba fogni. Sajnálom ezt a zenekart. Egy kicsit magamat is. De legfőképp azokat, akiknek a kielégülést az jelenti, ha dobálják magukat egy pódiumon értelmetlenül sokáig, ahol elvileg maximum 2 másodpercet kéne lenniük.

lehet inkább cat powert kellett volna hallgatni, itthon a csajommal.