2007. május 26., szombat

Think About Snakes

Igazából még egy nőt sem tudtam teherbe ejteni, pedig néha nagyon rajta vagyok. Szóval nincs gyerekem, akivel eljárnék focizni. És apám se nagyon vitt engem. Inkább könyvtárba, vagy úszni mentünk. Azok meg nem olyan helyek, ahol igazán jópofa dolgok történnek, és az apukák azt mondják a gyerekeiknek, „na ez szép volt főnök”. Ki is maradt az életemből ez a dolog.
Lehet ilyen gyerekkori sérülések miatt is menekültem a pop kultúrába és ezért nézek/hallgatok meg hetente rengeteg filmet/lemezt. Hogy aztán legalább én mondhassam azt, „na ez szép volt főnök”.
Volt már főnök nekem Salinger, Anderson, Zwigoff, Schreifels, Barlow, Black. Most meg úgy érzem mintha egyenesen már 2 gyerekkel járnék labdát rugdosni a norma fához. Ők pedig Froberg és Reis.
Ez a 2 san diegoi csávó 86-ota aranyozza be, ide jól jönne ki a „még a szart is” kifejezés, de ők sosem nyúltak szarba, annál okosabbak voltak.
Abból a korból nőttek ki, amikor ha nem kapucnis pulcsis hardcore-t, vagy szakadt pulcsis darálást prezentáltál akkor leginkább csak post előtaggal működhettél. És ők tényleg elvitték a punk/hardcore-ból megmaradt tagokat olyan peremekre, ahol senki sem hitte volna, hogy még működhetne a dolog. Mégis működött, és sosem kellett annyira erőlködniük az egyensúlyozással, hogy a kapálódzás már szembetűnő legyen. Csak simán végig sétáltak a kifeszített kötélen, néha ugrottak rajta egyet, a végén pedig egy bazdmeggel zárták a produkciójukat.
Najó kicsit most kamuztam, és lehet átcsúsztam patetikusba, de amit hallottam, a Pitchfork-Drive Like Jehu-Hot Snakes trio mind egyedi és hibátlan. Reis rockabilly zenekarát nem hallgattam meg, attól kicsit félek, a hangja mondjuk tényleg passzolhat hozzá, de abban Froberg különben sem volt benne, szóval lényegtelen.
Ahogy a másodvonalbeli emo zenekaroknál a háttérben ott lüktetett a revolution summer zenekaroktól örökölt feszültség, úgy náluk is itt van az alap amerikai hardcore/punk zenekaroktól származtatható alap, amire valami olyan modern gitározást raktak, hogy erre tényleg csak azt tudom mondani, „na ez szép volt főnök”.
És most még csak a Pitchforkról beszéltem. A Drive like Jehu felett csak átsiklunk, úgyis őket ismerik a legtöbben. Nekik már eggyel több nagylemezük volt, és a kettő közül a Yank Crime igazi klasszikus lett, nem csak azért mert éppen egy lábáztató időszakban készült. A zene sokkal lassabb, lehet Reis pihenni akartak a nagy rokizás mellett.
Aztán 4 év szünet után újra egymásra talált a nagy páros, és megcsinálták a Hot Snakes-et ami a legnagyobb lendületet adta ennek a bejegyzés megszületésének. És egyébként is abban volt a legtöbb lendület. Inkább a Pitchfork-os punk alapokhoz tértek vissza, a DLJ-ból csak a melankolikus hangulatot adoptálták, ami itt inkább dühkitörések formájában érvényesül. Most ott tartok, hogy keresnék pár kerek mondatot, de nem nagyon tudnám öttel sem összefoglalni a Hot Snakes-et. Valami fékezhetetlen erő van bennük, és mégsincs barbár kisugárzása a dolognak, sokkal inkább okos gonoszkodásnak hatnak a számok, amiket mindig eljuttatnak oda, ahova kell, és ott nagy felfordulást is okoznak, pont ahogy kell. Szaggatják a gitár húrokat, de ötletes és elborult dalokat írnak. Van egy kialakult hangzásuk, csak úgy süt belőlük az energia és még fülbemászóak is tudnak maradni. Egyszóval ők egy tökéletes zenekar, 2 igazi főnöktől.

disco:
Pitchfork – Saturn Outhouse 7” (1989)
Pitchfork – Eucalyptus (1990)
Drive Like Jehu – s/t (1991)
Drive Like Jehu – Hand Over Fist/ Bullet Train To Vegas 7” (1992)
Drive Like Jehu – Yank Crime (1994)
Hot Snakes – Automatic Midnight (2000)
Hot Snakes – Suicide Invoice (2002)
Hot Snakes – Audit In Progress (2004)
Hot Snakes – This Mystic Decade 7” (2004)
Hot Snakes – Peel Session 7” (2005)
Hot Snakes – Thunder Down Under (2006)

2007. május 23., szerda

!!!MÉG ÉLEK!!!

Még mindig működik az oldal, nem adtam fel, csak napközben annyi baromságot olvasok össze, hogy estére az agyamat a padlóról kell vissza kanalaznom a búrámba. Ennek ellenére, készülnek az új bejegyzések, és születnek az ötletek még újabbakról, csak lassabban - ez van ha az ember egyedül akkor okoskodni.

dolgok amiket mostanában hallgatok:
Bonnie "prince" Billy - minden
V/A - 20 Years Of Dischord
Elliott Smith - S/T
Sunset Rubdown - Shut Up I am Dreaming
Dinosaur Jr - You're Living All Over Me/Bug
young widow - settle down city
Buzzcocks - Singles Going Steady

dolgok amiket nézek mostanában:
House md
Lost
Undeclared
The Royal Tenenbaums
Sleeper
Empire Records
Studio 60

dolgok amiket olvasok:
JD Salinger - Uncollected Writings
Boris Vian - Pekingi Ősz
Rejtő Jenő - Ezen egy éjszaka
mindenféle Doktorok - mindenféle gazdasági és pszichológiai könyv

dolgok ahol találkozhattok velem:
egy új salgótarjáni fanzineben, amit a not this time-osok csinálnak. interjú lesz velem a something against you-ról.
az új I Drink Milkben pedig, ha nem szerkesztették ki, egy írásom lesz a Dischordról és a nőkről, meg smárolásról és punk etikáról.

néha kapcsoljatok ide, hamarosan új műsor is lesz!

2007. május 15., kedd

The Youth Are Getting Mellow ...

R.I.P.

how low can the Bad Brains get?

Tudnék írni egy 100 pontos listát, ami tanúsítaná, hogy a Bad Brains ha nem is minden idők legklasszabb, de minden idők legviccesebb zenekara volt. Főleg HR-ral az élen, aki tipikus olyan fazon, hogy mindenkinek van róla egy ütős sztorija, de annak örül, hogy ő maga nincs benne, a történetben, csak hallotta, olvasta valahol. Annyira most nem akarok elidőzni ezzel, ha felfedném az összes lapomat, nem tudnék miről beszélni olyanoknak, akik fogékonyak az ilyen történetekre. Akit annyira érdekelnek, kérdezzen meg, miközben vesz nekem egy sört, vagy csak találomra vegyen valami punk/hardcore-ral foglalkozó könyvet, mert nehéz olyat találni, amiben nincs róla/róluk valami történet. Csak aztán idővel elfogytak az anekdoták és csak a fárasztó szenvedés maradt. Ami meg a legrosszabb, a zene is egyre laposabb lett. Kiveszett belőlük a dög, a geciség.

Így aki nem egy zenei konyhamalac vagy valami muzulmánoknál is fanatikusabb fajta, az abbahagyta a Bad Brains hallgatást az I Against I után. Én mondjuk előtte, de ez most annyira nem lényeges. A Quickness-t még meghallgattam egyszer, de hogy például a Rise-on mik lehetnek, nem is akarom tudni. Viszont egy újjáalakulás az mindig nagyszám, főleg eredeti tagokkal, és kíváncsi is lesz az ember, bár legbelül tudja, hogy úgysem sülhet ki, ha is nem semmi jó, de jobb, vagy legalább ugyan olyan jó, mint annó volt. Az se dobott sokat az egész új lemezes herce-hurcán, hogy a Beastie Boys-os Adam Yauch lett a lemez producere. Igen, tudjuk hogy a BB király zenekar, vágják a dolgokat, ő még egyszer basszusgitározott a Cro Mags-nek is, és a B boyok régen punk zenét nyomtak, de az idő rajta is fogott. Az idő pedig a punk nagy ellensége. Én meg elkezdtem félni, hogy berakják őket egy nagy stúdióba, és a modernkor a steril hangzásaival, meg még a faszom tudja milyen lélekölő dolgaival, ki fogja nyírni azt a kis tüzet is, ami még lehet ezekben a lassan nagypapa korú fazonokban. Aki egy szobastúdióban tud olyan lemezt csinálni, mint a Black Dots és az olyan keményen is szól, az csak ne menjen profi stúdióba, mert kurvára felesleges.

Amikor tavaly összeálltak 3 cbgb’s-t búcsúztató koncertre, a beszámolók majdnem egybehangzó véleménnyel írták le, hogy HR-banl csak a paranoia maradt meg, és az annó egyik legintenzívebb frontemberből, egy golyóállómellényben közlekedő kis papa lett. A zenészek jó hogy eltudják játszani, amit kell, de a Bad Brainsnél egyszerűen megkerülhetetlen az ének, és annak intenzitása. Ezek szerint mégsem olyan ajánlatos dolog, egy életen át drogozni. Elég csak megnézni mi történt velük. Gondolom az nem csak nekem furcsa, hogy a hajdanán egy fél kontinens által gyűlölt zenekartól, hogy összeállásukat a béke és szeretet terjesztése nevében teszik. A számcímeket elolvasva, meg a döbbenet és röhögő görcs határára sodródtam. Tudom, hogy címeket adni utálatos dolog, de mi vesz rá egy embert, hogy úgy nevezzen el dalok, mint „send you no more flowers”, vagy „let there be angels (just like you)”?
Így már előre lehetett sejteni, hogy az új lemez, nem lesz valami nagy szám. És csak azt kell eldönteni, hogy leokézzuk, aztán feltesszük a polc porosabbik részére, vagy végre fröcsöghetünk egy jót.

Most akkor végre térjünk rá arra, amivel kezdeni kellett volna. Szóval az új Bad Brains lemez nem rossz. Az I Agains I után pont beférne, ha el akarjuk helyezni. A legnagyobb dilemma a lemezzel kapcsolatban, hogy egyáltalán el akarjuk e?! Kíváncsiságból nagyon sokan meg fogják hallgatni. Aztán mindenki elkezdheti kipipálni, hogy hány élőjóslata jött be. Nekem a következők: HR-ban nincs semmi spiritusz. A hangja szép, selymes, de ezt a feketék 80%-a elmondhatja magáról, és én nem szép selymes éneket akarok, hanem kibaszott gecit, amiről tudom, hogy ki tudja énekelni amit ki kell, mégis visít. A zene jó. Vannak szaggatott riffek, az a Bad Brains-es dübörgő, kapálódzó basszus-dob lüktetés és valamennyi disszonancia is. De senki se várjon olyan gitármasszát, mint ami a Big Takeover vagy az I elején van. Azért még így is simán odaver sok mai zenekart. Viszont ezek ilyen hangzással nem tudnak komolyat ütni. Túl metálos, és a hangzáson tényleg csak az igazi buzik akadnak fel, de a Bad Brains ne szóljon úgy, mint fesztiválmetál zenekar. Aztán a dub számoknál kiderül, hogy mi is az igazi baj ezzel a Bad Brainsszel. Ők már nem punkok, akik néha dub-ot is játszanak, hanem fordítva. Annál a 3-4 számnál minden passzol, még HR szerepe is érthető lesz, nincs bennem az érzés, hogy valaki rossz ajtón ment be, aztán ha már ott volt kicsit énekelt, mert miért ne. De ha a dub számok lennének többségben, talán végig sem hallgattam volna. Így viszont végig nyomtam, becsületesen 3-szor. Nem zavart, nem is anyáztam, de már most 10 perccel az utolsó hallgatás után sem emlékszem belőle semmire, csak arra, hogy néha kurva bizarr effekteket használtak, de minek? Nem rossz a Build a Nation, de minek verje a faszát az ember, ha kúrhat is?

2007. május 13., vasárnap

egy ugyan olyan koncert, mint a többi

Azért furcsa dolog részegnek lenni. Először megtetszik valami ötlet aztán annyit, rágódsz rajta, hogy kurva nagy baromságnak tartod. Utána még találkoztam is régi ismerősökkel, így az egész le lett jegelve, és inkább haza jöttem és kajáltam. Meg elvágtam az ujjam, amikor késsel vágtam magamnak kenyeret, így most egy bizarr vértócsa van a konyhám közepén, amiről lehet csak én hiszem, de egyre csak nő.
Az egész hetem azzal töltöttem, hogy spirituális lénnyé akartam válni. Na nem azért, mert hiszek a lélekben, meg az ilyen new age baromságokban. Egyszerűen csak úgy hittem az jó lehet. Szóval Tandori Dezsőt olvastam, és olyanokon gondolkodtam hány ember fér el 4 madárban. Amikor ez meg nem látszott összejönni inkább lementem a kultiba.
Igazából semmi őrületes dolog nem történt velem ódaúton, csak egy csajba szerettem bele a buszon, de ez mindennapos.
Először láttam a New.Dead.Project-et. Jó volt. Annak ellenére, hogy én nem tartozom azok közé, akik szerint a Semmi Komoly és a Nesze a legjobb magyar punk zenekarok lennének. Mondjuk a számaikat már hallottam a myspace-en, de élőben sokkal jobb. Annyira nem nyomják intenzíven, de a zenében van annyi intenzitás, hogy elvigye az egészet. Sosem hallgattam nagyon Yapeth Kotto-t, de biztos valami ilyesmi lehet. Csak egy próbatermi buli kell, meg pár szakálas ember az első sorokba, akiken látszik, hogy fanzine-eket csinálnak. Azért az plusz pont, hogy nem beszéltek a számok között, ettől kicsit féltem az olvasott szövegek alapján, amik picit butuskák, de ha engem kérdeztek a könnyű zenében ez elnézhető.
A Think Again-ig, kint voltunk a kulti melletti parkban, ahol komolyan többen voltak az egész este alatt, mint bent. Találkoztunk ex-TA tagokkal, akik közül Kutya mesélt az új zenekaráról. Mi várjuk nagyon!
A Think Again-nek új basszerosa van, de koránt sem olyan jópofa, mint Kutya volt. Nem is figyeltem, mert nem is értek hozzá. Meg koncertek a mellényúlásokról szólnak. Viszont a TA egyre jobb lesz. Most már sokkal feszesebbek voltak, és már a Cro Mags szám is kezd picit ijesztő lenni. Azt nem láttam, hogy Matyi csinálta volna a kidüllesztett szemű robot mozgását, viszont az mindig klassz, így csak nem maradt el most sem.
Something Against You-val játszani mindig klassz. A legtöbb számukat már régóta játsszák, így azt kell tenni, hogy másként kell őket eljátszani. Mondjuk mindig egyre keményebben. Ezt általában hozzák is, ha meg nem, akkor bevetik a trükkjeiket. Mert vannak nekik. De ez mindenki másnak is lehetne, aki annyit olvas, meg néz ilyen dolgok után. Azért kicsit meglepő is, hogy a legegyszerűbb trükköket is el tudják adni. Például, hogy az emberek szemébe bámulunk, vagy az arcukba nyomjuk a miénket, esetleg közéjük megyünk. Hát én nem tudom, hogy ez mennyire furcsa, szeretném, hogy ne legyen az. De az még jobb lenne, ha kicsit közelebb állnának az emberek, mert kurva fárasztó berohangálni a nagy félköröket, mert azokat be kell, viszont annyira nem kapunk sok lóvét, hogy ennyire kifáradjak, faszomba.
Már csak a Motivation-re irigykedtem. Nekik bezzeg nem kell futkosniuk. KisG jó, de nekem Balu hangja is tetszett. Fasza volt az egész, na.
Ezek után olyan lettem a szervezetem, mint a Fear lemezcímek. Jött szédülés, de nem olyan vészesen, Spencerrel és Kingával háborogtunk még a pár héttel ezelőtti Titanic-os filmfesztiválon, ahol a szombati napon nem játszották le a Pixies filmet. Aztán Spencerrel még ajánlgattunk egymásnak zenekarokat, meg beszéltünk dolgokról amit elfelejtettem, Kinga pedig többek között elmondta, mire számíthat az ember ha első sorból akarja megnézni a Bad Religion-t. Gepárd próbált még nekem nőt szerezni, de…
Aztán még beleszerettem pár lányba, osztottam pár fanzine-t és haza indultam. Gondoltam majd ez a beszámoló, valami nagyon jó lesz olyan spirituális, csak aztán minél többet kezdtem rajta gondolkodni, egyre bénábban hatott. Elsétáltam az erzsébet híd budai oldaláig, persze a hídról belepisáltam a dunába. Aztán két csajnak elmondtam, hogy kell felszállni a buszra, mert nekik nem nagyon ment. Eközben még kevésbe tetszett az amit elvileg írni akartam. Megjött a busz, rajta 2 régi ismerőssel, aztán már nem is érdekelt, hogy megírjam a beszámolót. Haza mentem, ettem, elvágtam az ujjam, a konyhámban egy vértócsa van, ami egyre csak nő, én meg részegen azt utálom ami pár órája még tetszett. Jobbra számítottam, de ez sem volt rossz.

2007. május 11., péntek

it's the end of the world as we know it

minden műfaj, amiben sok a szabály, vagy nagyon kapcsolódik valamilyen életérzéshez (főleg átmenetihez), előbb-utóbb halálra lesz ítélve, vagy ténylegesen kihal. azon napogik lehet vitázni, hogy a punk/hardcore él e még, az viszont már tény, hogy olyan béna dolgok, mint a hajmetál szerencsére gyorsan kihaltak. azt viszont senki sem gondolta, hogy a következő valami olyan lesz, ami nem szólt másról csak a hangos zenéről, a hosszú hajról, az olcsó italokról és a hónaljszagról. sajnálom srácok, de ennek vége.

2007. május 10., csütörtök

unhappy thursday

szar az élet!
07-26 Graz, Austria - Postgarage -> XIU XIU (világ legmeghitebb zenekara)
ugyanaznap budapesten meg Short Fuse.

aki tud az szakadjon ketté mert mindkettő nagyon jó lesz. kötelességből én a short fuse-on leszek, de most komolyan beszomorodtam.
ja és ha eddig nem tettétek hallgassátok meg a feldolgozás és remix lemezét a xiu xiu-nak, de főleg a feldolgozásokat mert zseniálisak. kiemelkedően a clowne towne Marrissa Nadlre féle átirata.
azt már meg sem említem, hogy Beastie Boys is aznap lesz, amikor Rise And Fall.
új post lehet még a héten. szombaton meg kultiplex!

2007. május 7., hétfő

Gimme…noise

Nem szeretek tévézni. Idegesít. Mindig olyan embereket mutatnak, akik ott vannak, azt csinálják, és úgy - ahol, amit, ahogyan akarnak. Vagy ami még idegesítőbb olyanokat akik, gondolnak egyet és csak bele élnek az életbe, körülbelül semmit sem téve.
Mindenki meggyanúsítja magát legalább egy főerénnyel, s az ő esetükben ez nem más, mint a nyugodtság. A magam részéről azt hiszem, hogy az én főerényem az, hogy olyan dolgokat is tudok sokáig csinálni, amiket utálok.
Irigy is vagyok rájuk. Főleg akkor, amikor Dinosaur Jr-t hallgatok. Olyan rosszul tudom közben érezni magam, ahogy egy hentes érezhet egy Earth Crisis koncerten.
Lentebb említettem, hogy én a 90-es éveket csak a kulcslyukon keresztül láttam, de nekem az jött le, hogy páran az egészet csak végig szendelegték, de ebben annyira nem vagyok biztos, mert én meg pont akkor futkároztam, most komolyan, még néha fociztam is. A DJR meg hiába vált J Masics-szé a 90-es években. Mert megelőzve a korukat a klasszikus első 3 lemezzel előre megírták a rá következő évtizednek (és a hozzá tartozó plafonbámuló alaphangulatnak) a háttérzenéjét. Amit aztán a zajos gitárzenék Micheal Moore-ja jól be is vágott mögé. Hihetetlen, hogy a Smiths kortárs zenekaruk volt, ez is tovább szilárdítja azt a megállapítást, hogy az amerikai punk/indie, ha nem is jobb, de sokkal frissebben, modernebben szól, az angol komótossággal szemben.
Ide jöhetne most a band to band-ről bevágott rész, ki mit csinált előtte, utána, ilyenek. Elhihetjük, hogy mindenki tisztességgel teljesített, volt zaj, fülbemászó sláger, meg jópofa borítók.
Mellőzhetjük a szokásos kötelező körök lefutását is, amiben eldöntjük, hogy összeállhattak e vagy sem, van e ennek értelme?! Elég ha csak ösztönből döntünk. Jó zenekarok, akik jól el tudják játszani a számaikat és még el is hisszük, hogy tényleg el akarják, alakuljanak csak újra! Főleg eredeti tagokkal!
Bécsi koncertről lemaradtam, de a youtube videók alapján bárki tanúsíthatja, hogy nem lett lötyibb a megszólalás. Ezt írhatjuk a rutin számlájára. Mert az nem létezik, hogy ezek az emberek nem tudják úgy eljátszani, pont az álltaluk írt számokat, ahogy azokat el kell. Amikor meg olvastam, hogy a visszatérő koncerten az utolsó szám a Last Rights-tól a Chunks volt, úgy gondoltam ez az egyik legkirályabb dolog a világon.
Csak amennyire hasznos a rutin koncerteken, pont annyira lehet károsabb egy lemezen. X év után valahogy egyértelmű, hogy ezek majd hallgatható számokat fognak írni. Még pisztolyt se kell a homlokukhoz fogni. Masics hangja mindig is maga volt a punnyadtság, ez sem változott. Miközben hallgatjuk, megnő a hajunk, tágabbak és rongyosabbak lesznek a ruháink és csak a padlón akarunk fetrengeni egész nap. Viszont volt ebben a fáradtságban valami mögöttes. Inkább hangzott úgy, hogy „hagyjál már a faszomba, szarok rá”, nem pedig „de késő van, álmos vagyok”. Ezek ellenben már régen nem azok, akik csak addig játszottak punk zenét, amíg nem kúrtak. Vagy ráléptek a torzítóra, mert az kurva jó, ha kibaszott hangosan zúg. Még az sincs benne, hogy ezeket a számokat mindenképpen meg kellett volna írniuk. Hol hagyták a zajt?
Az új Dinosaur Jr olyan, mint egy kivénhedt házmester. Még mindig ittasan zsidózik , de már régen nem azért, mert szentül hisz a szabadkőművesek összeesküvésében, egyszerűen csak mindig is ezt csinálta, és most már spiritusz nélkül is megy neki. Aztán ki tudja lehet mint a free jazz-t idővel ezt a lemezt is megértjük. Addig is, inkább csak játsszák nekünk a régi számaikat, jó zsizsegősen.

azért ez a klip király:

2007. május 4., péntek

hey sophisticate!

Ha most nincs kedved beöltözni, sört inni, vagy beszívni akkor hangolódj rá az elkövetkezőkre ezzel a videóval:



Nem olyan miközben hallgatod, mintha a világ legjobb száma lenne, hiába tudod előtte és utána is, hogy nem az?

Ramones-t vagy csak Ramones szerű zenét játszani az egyik legnehezebb. Nemhiába hangolódott rá a saját számok írására, az amúgy eléggé képzett zenészekből álló Hanson Brothers, azzal hogy évekig csak Ramones számokat játszottak a próbatermükben. Egyszerűen, ha valaki olyan próbálja meg akinél kilóghat a lóláb ott ki is fog. A gyengék elhasalnak, ez amolyan Darwinszerű természetes szelekció. A kvinttologatást igaz hívei közül általában a Queers-t és a Screeching Weasel-t szokták emlegetni, de mostantól felírjuk a kéménybe a Marked Men-t is.
Mióta meghallottam a 2006-os Fix My Brain lemezüket, azóta minden nap beleverem a fejem a polcomból kiálló szögbe, hogy én ezeket miért nem hallottam még 2006-ban, és írtam őket rá az év végi listámra. Igazából már 2003 óta büntethetném magam, mert az első lemezük is ugyan olyan jó volt, mint a rá következő kettő. Nagyjából, azért mert a bevált recepten nem nagyon változtattak. Lehetne itt fanyalogni: „hogyha akarnék egy kis Marked Men-t hallgatni, akkor nem ezt és ezt a számot tenném be, hanem csak úgy találomra bármit”. Viszont itt a jó számoknál is vannak jobbak, ezért meg tök mindegy milyen szelekció szerint hallgatja az ember. Bennem például mindig az az érzés van a dalok nagy részénél, amit a fenti videó kapcsán idéztem. Nem akar túl mély lenni, meg nem is lehet ráverni a borítóra, miközben a művészi értékeit fitogtatjuk, és megvilágosodás sem rejlik nagyon benne. Egyszerűen arra van, ami a sok olvasott parasztnál kiveri a biztosítékot, rázni rá a fejünket és ugra-bugrálni. Hangulatát meg is dobja, a karcos fazékhangzás, kicsit garázs rockossá teszi, ezért néha nekem beugrik a kortársak közül a Thermals. És olyan bájos tud lenni, ha alapzajjal szólnak olyan számok, amik egybe foglalják mind a 60-as évek pop, 80-as évek hardcore és a már említett R betűs zenekar dallamosságát és feszességét.
Sajnos a szövegeiket elvből nem nyomtatják ki, így csak sejteni tudom, hogy az egyébként vidámnak tűnő számok annyira nem is azok. Ezzel megtörve a vicces szövegek vonalát az ehhez hasonló zenekaroknál. És visszakanyarodva az egyébként alapból keserédes klasszikusokhoz. Egyszer komolyan szemtanúja voltam, hogy egy barátom egy balatoni mólón ülve, egyik kezében egy teli boros pohárral, másikkal pedig karmesterként kísérve a hangokat pityergett a Pet Cemetery-re (elég bizar volt!).
Szeretnék már valami rosszat írni, mert milyen már egy blog kesergés nélkül, viszont a Marked Men újra feltalálta a meleg vizet, én meg szeretek abban ázni.



bónuszba itt egy interjú velük.

http://www.myspace.com/themarkedmen

2007. május 2., szerda

punk love, punk love, punk rock love

most nem a magnetic fields-ről lesz szó. meg úgy igazából nem lesz szó nagyban semmiről, mert kicsit el voltam/vagyok foglalva a kötelességeimmel. így új post is csak holnap éjjel lesz legközelebb. addig viszont itt egy fasza kis LINK.
úgy tűnik washington dc-ben a legendás 79-85ös időszakban nem volt egy olyan koncert, vagy egyébb összejövetel ahol ne lett volna minimum 3 fényképező gép. régebben megjelent egy ilyen fénykép gyűjtemény ami Banned in DC néven futott, persze zseniális képeket, és alájuk írt kommenteket, emlékeket, gondolatokat tartalmaz. megvan, szóval hihettek nekem. most pedig itt egy új amiben Susie J. Horgan (minor threat - s/t, teen idles - minor disturbance borítók) fényképei vannak és punk love a címe. az egészet még nem láttam, de a fenti linken pont ebből kapunk egy kis ízelítőt, Henry Rollins kommentjeivel a képek körül.