2010. január 27., szerda

ha még nem mondtam volna...

Mostanában néha tényleg úgy érzem, hogy népszerűbb a something against you, mint amikor létezett, és mert nekrológot sosem írtunk végül, ami talán jobb is, most itt van néhány vicces tény:

- amikor még a subbacultcha levelező lista volt, és néha voltak szoba diszkóik a trafóban, egyszer elhívtak minket is játszani, mert azt hitték egy pixies feldolgozás zenekar vagyunk. A moog-al lettünk volna együtt. Amikor még nagyon nem futottak be. nem tudom miért nem mentünk végül, most mi lehetnénk a magyar fucked up a punk zenekar akiket hipsterek is hallgatnak. 
- egyszer vagy egy hónapig leveleztem Tövisházi Ambrussal, a quart akkori főszerkesztőjével, mert valami miatt ajánlani akartak minket és neki ehhez kellett egy koncert felvétel. Nagy nehezen elküldtem neki ezt meg talán még ezt. Aztán soha többé nem írt vissza. Sőt nem sokkal utána már nem is volt semmi köze a quart-hoz. (persze nem kell azt hinni, hogy tövisházi ambrus olyan nagy something against you rajongó lett volna titokban. Pándi később egyszer elmondta, hogy őt kérdezték meg kik itthon jó zenekarok és minket is megemlített. Gondolom mert a két alkalomból amikor kisegített minket egyszer adtunk neki ezért egy üveg töményt, a másodiknál meg mi robbantottunk ki egy balhét. És a balhék a punkban jó dolgok). 
- komolyan volt kétszer vagy háromszor, hogy ki akartak adni minket külföldön, amiből aztán soha nem lett semmi. Szóval annyira komolyan azért mégsem akartak minket kiadni külföldön.
- készült velünk vagy három interjú, amik soha nem jelentek meg (eddig). Ebből talán az a legjobb, amit a reaction-ös srácokkal csináltunk a szentesi ifi ház egyik tánctermében. Nagyon hosszan beszélgettünk, totál részegen mindenféle baromságokról. Két dologra emlékszem, hogy azt mondtam a conan a barbár a kedvenc filmem. És, hogy kétszer mentem el hugyozni interjú közben. Egyszer egy kézmosó kagylóba, másodszorra pedig ki a művház ablakán ki a művház erkélyére. Ezen felbátorodva a többiek elkezdtek az általam kinyitott ablaknál cigizni és az interjúnak így közvetve miattam vége is szakadt. Később majdnem elcsúsztam a mínusz miatt jéggé fagyott vizeletemen, amikor a művház erkélyén kóvályogtam.
- valami music factory-s koncertre nagyon korán érkeztünk, és mert akkoriban még nem tanultam meg olyan profin, hogy hogyan kell nagyon gyorsan cd-ket összerakni ezért együtt hajtogattunk egy asztalnál, csapatépítés gyanánt. Mert az uncsi volt, és kicsit azért már részegek voltunk a split cd pár darabjának a cd alatti, fekete tok részére írtunk üzeneteket a majdani hallgatóknak. A hátsó borító, alá felé (?), szóval a műanyaglap, amire írtunk és a hátsóborító közé betettünk megszáradt taknyot és fanszőröket is. Én sajnos nem, mert magától nem jött ki, tépni meg nem akartam, mert részegen túl sokat markoltam, de túlságosan fájt is. Ugyan ekkor hánytam azt hiszem össze a MF vécéjét, és törtem le egy gitárládáról egy kereket, mert amikor meghallottam, hogy egy Böiler számot rakott be valaki az üres tánctérnek felfutottam inkább táncolni, eldobva a ládát.
- mindig is utáltam, hogy say-nek rövidítettek minket. Ez az ára annak, ha hosszú nevetek van. Mondjuk a nevünket mindig is imádtam.
- mielőtt Gepárd kirúgta Kicsit a zenekarból. Kicsi mindenkit ki akart rúgni és helyettesíteni valaki mással. Kivéve Ördit, mert ő a kirúgott Misi helyére került be. Hogy miért meg hogyan? Mert épp lent volt valami redlineoffside-os ügy miatt a próbateremben, amikor Misi megsértődött és hazament egy Gepárd beszólástól. Így Ördivel próbáltunk tovább aznap, és végül maradt is a zenekarban. Misi meg később befutott a reggae zenekarával.
- Ha már Ördi. Ugye mi nem játszottunk egy időtől fogva a vörös/kék yukban, ilyen elvből, és olyan bulikon sem, amiket nagyvállalatok támogattak valahogy. Ezért sokan hihették, hogy vannak elveink. Ennek tükrében vicces, hogy Ördi dobolt volna a fehér karácsonyon, ha Demszky nem torpedózza azt meg. Azt hiszem az Akcióegység zenekarban segítette ki valami régi ismerősét ezzel. Szerinte csak sörözésről meg balhéról énekeltek, nem voltak igazi nácik. Ja a fehér folyó című számuk is arról szól, amikor az ember annyi sört iszik, hogy a vizelete fehérré változik. Különben Nagy Feró garázsában próbáltak. Ördi szerint Feró egész elviselhető arc csak kurva fárasztóan sokat beszélt a politikáról.
- Ez annyira nem érdekes, csak szép rituálé volt, hogy mindig Gepárd keménytokjába tettem be a cuccaimat, amik a zsebemben voltak, a koncertek előtt. Különben Gepárd két dolgot mondott el nekem az első koncertünk előtt, amit többé kevésbé mindig be tudtam tartani. Igyak meg minimum két sört mielőtt elkezdünk játszani és üvöltsek, mint az állat. 
- egyszer egy srácot megvertek a koncertünkön, mert valami félre értésből azt hitte, hogy egriek vagyunk (kik? Remélem a tisztán a cél felé-vel kevert össze minket), és emiatt ideges lett, aztán a barátaink lettek idegesek tőle.
- Több dolog miatt oszlott fel a something against you, de a fejemben két fő oka van. Az egyik az, hogy Kobera jól berúgott a newborn reuinon bulin és megalapította a ninpulators-t, persze leginkább fejben, de valamennyire komolyan is. És, hogy amikor Ördi bejelentette, hogy kilép, aznap valami baszott nagy dugó volt a városban. Ezért alig jutott ideje, hogy otthon legyen a családjával, és mivel a többieknek ott volt már a Rákosi, nekünk Koberával, meg frissen a ninpulators, így foghatta arra, hogy már úgyis van mindenkinek új zenekara. És akkor a dugóban sem kell a jövőben aszalódnia próbára jövet, hanem lehet a családjával. 
- Egy falfirkával sikerült felbasznunk Farkas ektomorf Zotya agyát. Ráadásul egyszer majdnem játszottunk velük az a38-on. Vagy Jakab csak részegen telefonálgatott. Nem tudom. 
- a két legviccesebb kamu konferálás talán az volt, amikor azt mondtam, hogy mi vagyunk a skrewdriver és később egy blogban olvasva kiderült, hogy volt aki ezt elhitte. Már nem azt hogy mi vagyunk az angol fasiszta zenekar akinek vagy évtizedek óta halott az énekese, hanem csak azt, hogy ez a nevünk. A második az, amikor azt hiszem mezőtúron azt mondtam, hogy a madball-tól játszunk az it’s my life-ot. Persze a bad brains-től játszottuk a pay to cum-ot, de elég sokan kikelve magukból üvöltötték az it’s my life szövegét. Vagy valamit, ami nem a pay to cum volt. Vagyis hát tudom is én, mert hiába játszottuk sokszor annak a számnak sem tudtam soha a szövegét. De szerintem H.R. sem.  
- Bár játszottunk KKK jelmezben, és előszeretettel baszogattuk a PC emberkéket, a queerkillers url, ami miatt a turnészervezésben sokat szívtunk egyáltalán nem ilyen paraszt poén akart lenni. Egyszerűen miközben csináltam az oldalt skinhead youth-ot hallgattam és az ő buzi verős sztorijaik jutottak az eszembe, hogy ez milyen gyökérség volt, meg, hogy mi milyen köcsög-ölők lennénk, és mert akkoriban még vékony voltam ez nekem tök groteszk volt és egyben nekem magától értetődően parodisztikus. Bár most kövéren sem tudnék vagy akarnék megverni senkit. Azért vicces volt, hogy rányomtatták egy plakátra a queer killers-t, amikor álnéven akartunk fellépni egyszer. Azon a bulin amin később nem léptünk fel, mert a coca cola támogatta. Pedig az első vagy az első két Minor Threat kislemezt játszottuk volna el egyben, az out of step-pet és a straight edge-et pedig Lóri énekelte volna.  
- játszottunk az against me-vel. Nem nagyon érdekelt senkit a koncert, kb 60 ember nézte őket. Bár nekik / nekünk tetszett. Szerintem már nem fognak úgy befutni, hogy felkeressen miattuk a fókusz tíz év múlva, hogy mégis milyen volt az egész, mint ahogy a Nirvana itthoni elő zenekarát felkeresték pár éve. Így most itt mondom el, hogy tőlünk akartak füvet venni, de nálunk nem volt. Aztán nem tudom kitől szereztek, de a hangosító faszira egyszer csak felkerült egy AM póló, ami mellé eléggé vigyorgott is.
- nem hiszem, hogy nekik feltűnt volna, de amikor az MDC előtt játszottunk nyomtunk egy Bad Brains feldolgozást. Ami közben a teremben tartózkodó körülbelül tíz ember tömegverekedésbe kezdett. Még vér is folyt, mert egy nagyon részeg srác beleesett a saját sörös korsójába. Ja nem a számra ment az őrjöngés, hanem csak úgy elkezdtek verekedni az emberek.
- búcsú koncerten majdnem elnyomtuk ráadásnak a sex & violence-et. Amit a 2000-es években jó ha összesen öt ember ismert fel amikor játszottuk. Nem sokszor, de pont elégszer. Nem sok embernek…de pont elégnek.
- a szövegek nagy része fogalmam sincs, hogy hogyan született volna meg, ha nincs az imdb-nek memorable quotes felülete. Na jó sok sor származik más zenekarok számainak a félre hallásából, és pár gondolat csajok myspace oldalairól.
- a két legkirályabb dolog, amit valaha mondtak rólunk: valaki pisálás közben a Filter vécéjében azt fejtette ki a haverjának, hogy olyanok vagyunk, mint a magyar mezőgazdaság. Sajnos az érvelésre nem emlékezett már az a haverunk aki ennek fültanúja volt. A második pedig a Press Gang dobosa szájából hangzott el, a hírre, hogy feloszlottunk. „Nagy kár, mert kevés olyan zenekarral játszottunk, aminek a tagjai már délután ötkor aludtak a klub előtt, félmeztelenül és totál készen”.  

1 megjegyzés:

VespaLóri írta...

Ezt most elolvastam újra, éljen az internet!