2010. november 22., hétfő

ide süss

Igazából csak el akartam mondani, hogy megint csináltam valamit, de ez komolyan egy darabra limitált fanzine. Azért, mert a kedves barátom nem volt rest venni nekem egy sonskull lp-t, amikor találkozott a zenekar gitárosával. És ilyen jófejséget muszáj viszonozni, főleg ha közben megint kurva hosszan okoskodhatok. Szóval az utóbbi időben ezt nem csináltam, és végül ráztam magam össze a héten, hogy befejezzem, meg nagyjából megírjam az egészet. Lehet azért az angol blogra majd felkerül. Meglátjuk. Ja és nézzétek milyen király Void pólóm van.




Kering a fejemben egy új zine is, és ez, amit most csináltam eléggé annak a demoja, szóval új bejegyzések helyett valószínűleg inkább azzal foglalom majd el magam. Meg álláskereséssel. Meg azzal, hogy nőkkel iszom tíz sört klassz kocsmákban. Azért valószínűleg majd összegzem itt az évet, ha másért nem, hát azért mert idén is rájöttem mi a zietgeist abban a punkban amit én szeretek. Meg lehet lesznek mindenféle klassz dolgok, amikben közre működtem, de ez a jövő zenéje. Ha már zene azért elmondom, hogy csinálok, persze többedmagammal egy új zenekart, ami ha nem is lesz kurva jó, benne lenni nagyon az.

1 megjegyzés:

jd írta...

király a pólód haver!! kikkel zenélsz? vagy nem publikus? szeretem elképzelni h a fejemben összeverbuvált zenekarok milyen zenét játszanának