Diane laid, Josh bro-lin

Még mindig nem néztem meg a negyven perces Void koncert videót. Belenéztem és a Bubba Dupree-nak nem csak a színpadi neve zseniális, hanem ahogy lsd-től szétütve vonaglik egy gitárral a kezében. Csak tömény is az egész, koncert videók nagy részét fárasztó nézni, és rendesen megülték a skacokat a különböző szintetikus drogok is. Annyira, hogy tíz percig ugyan azt a középtempós témát játsszák. Legalább farkaskutya tekintettel. Youtube-on is szívesebben néztem inkább színes klipeket, két percig táncoló nőkkel, mint a Negative Approach-ot fiatalon egy detroiti kábeltévé adásában. Ez a blog viszont zseniális. Nem csak a reggelem lett szép, hogy megnéztem a Descendents koncertet, de a Flipside Agnostic Front interjú végre megerősített egy nem olyan régi hitemben. Roger Mirret és Vinnie Stigma miatt állandó a punk. Ha ez a két ember valaha punk volt, akkor mi változhatott? Mi halhatott meg? Mi értelmeződhetett újra? Ebben a két emberben semmi. Aztán mi van, ha az, amitől mindenki a világ megváltását várja, különben csak két ilyen idióta játszótere? Attól még kurva jó! Kevés olyan műfaj van, kapásból egyet sem tudok, aminek a definícióján ennyien görcsölnek, ilyen sokat vártak tőle, és hány meg hány punktól egyébként jó távoli ember próbálja bizonygatni, hogy ez halott. Calvin Johnson-t idézve: ha ma már tényleg nem létezik punk, akkor miért akarják folyton olyan sokan bebizonyítani, hogy halott?

Túl kevés ideig volt érdekes is ahhoz, hogy most magukat túlgondoló esztétika szakosok bőszen próbálják bizonygatni, hogy punk az bizony nincs. És akkorát sosem ütött, hogy görcsösen ragaszkodjanak ehhez a címkéhez azok, akik szart, sokkolót, azt amit akarnak, csinálnak. Bennfentes dokumentumfilmeken kívül nem is vágyok rá nagyon, hogy fel legyen dolgozva bármi is erről. Maradjon titok amit csinálunk. Viszont. A Ladies and Gentlemen, The Fabulous Stains kurva jó. Kurva jó, mint film és kurva jó mint punk film. Tele hiteles arcokkal: Steve Jones, Paul Cook, Paul Simonon, Vince Welnick, Fee Wybill. Dian Lane és Laura Dern meg kurva menő punk csajokat játszanak, fétish lakk cuccban és szatír ballonkabát - tornadressz összeállításban. Zseniális, hogy nincs dobosuk és a szám, amit játszanak, ráadásban még jó is. Őszintén elhiszem, amikor Lane arra bíztatja a csajokat, hogy ne dobják szét a lábukat, és úgy tudok drukkolni neki, hogy csak a zuhanyzós jelenetére vártam végig. Sosem akar túl radikális, vagy okoskodó lenni. Teljesen hiteles, életszerű, és a tanulság is egész jó. Klassz, baró, fasza. Nem csak vasárnap délutánra, hanem bármikor. A Riot Grrrl egyik alapköve, emiatt olyan jó a Huggy Bear. Mutasd meg a csajodnak, aki lehet annyira boldog lesz az emancipáció gondolatától, hogy benyúl a nadrágodba.

Ha korábban született homoszexuális, vagy nagyon ráérő csaj lettem volna, a világ legcukibb és igazságosabb dolgának tartanám, hogy a Fablous Stains énekese összejött a Thrashin’ baltaképű gördeszkás rómeójával. Apropó, a Thrasin marha rossz film, még Sherilyn Fenn sem menti meg, Velvet a punk ribanc szerepében. Hiába van benne Circle Jerks és Fear ez a film egy fos. Az nagyon vicces, hogy habszivacsokkal verik egymást, úgy törik a kezük, de hogyan lehet népmese cselekményű filmet csinálni, sokkal szerethetőbb gonoszokkal, mint töketlen jókkal? Azért van benne egy király utalás Magyarországra. Különben a Thrashcore az nem ilyen deszkás zenék? Mint a JFA? Ja és ha valakinek megvan az Until the Light takes us vagy a Diary Of Anna Frank part II az lépjen velem kapcsolatba. Cserébe elgitározom az In the Aeroplane Over the Sea-t, vagy csak az Anna Frank-ot a Spions-tól.