Hipster Punks Hipster Punks...

Van egy haverom aki el akarja pusztítani az országot ahol lakik. Vagyis erről énekel. Meg egy másik aki most pont ebben az országban akar magának felhajtani egy állást, mert unja már itt. Olvasok egy könyvet amiben Henry Miller arról ír mennyire utálja amerikát, hiába számol be folyamatosan találkozásokról neki tetsző emberekkel. Ő mégis jobban otthon érezte magát egy pesti bérházban, aminek egyik ablaka a dunára nézett. A 30-as évek végén. Tudjátok, amikor már a fehér lovas faszi csapkodta az asztalt, hogy mi legyen itt.
Bármiben és bárhol vagyunk előbb utóbb megunjuk, de baromira. Vagyis inkább kiismerjük. Aztán vagy csak arra a kis rossz foltra fókuszálunk, vagy többet akarunk, a korlátaiba ütközünk, egyszerűen csak azért mert nem mindenki olyan kibaszott nagy tehetség, vagy csak nincs szerencséje, esetleg csak peche van. Ezért hülyeség is utálni a helyet ahol ,vagy a közösséget amiben, élünk. A világ hibás mindig, ez tehet mindenről.
Punknak lenni ebben az egészben csak azért tragikus, mert ha nem is akarunk semmit, akkor is szembesülünk azzal, hogy nem is akarhatnánk. Azért mert angolul mondták ki leghangosabban, attól még bármilyen nyelven átérezhető, hogy nincs jövönk. Ennek azért örülhetünk is, mert az írokkal ellenétben olyan, hogy egy punk leblokkol, egyszerűen lehetetlen! Mi vagyunk azok, akik még egy lakatlan szigeten is mérgesen tudnánk rugdosni a homokot, valamin kiakadva. Végülis mi mind egy lakatlan szigeten élünk, csak van egy csónakunk ami bevisz a többiek közé, már ha akarjuk.
A jó dolgok ugye a punkban, hogy máshogy vagyunk konzumidióták. Ha beszopunk is dolgokat, de nem annyit, és nem úgy. És most nem azakról a punkokról beszélek, akikről mindenki, mindenütt. Nem azokról akik nem hallották még a Death kislemezét vagy beszélgettek fél óráig a Black Flag kései korszakáról. Vagy ilyesmik. Épp ellenkezőleg.
Abból a pár szövegből amit elolvastam és fel tudtam fogni, körülbelül az jött le, hogy azt csináljam ami nekem tetszik. Kompromisszumok nélkül. És mi lehet kompromisszumosabb annál, hogy csapat idióta között akarod magad jól érezni semmilyen cél nélkül?
Ha a barátaiddal csak házibulikon és fesztiválokon tudsz találkozni, akkor ezekkel az emberekkel tényleg találkozni akarsz? Vagy olyan szakrálisak lennének ezek a dátumok és helyek, hogy mindenki csak akkor ér rá?
Tényleg baromi szomorú vagyok, hogy csomó kedves emberrel csak intézményesített körülmények között találkoztam, vagy élőszó nélkül tudtam beszélni.
Nevezhettek azért elfogultnak, mert tényleg utálom a fesztiválokat és házibulikat. Fesztiválokon túl sok az ember, túl magas a színpad és túl sok a zenekar. A nagy számok törvénye alapján így több a seggfej is, mert azok mindenütt vannak, sőt igazából ez csak nézőpont kérdése, hogy kiből lesz az. Aztán a sok zenekar, akik hiába jók előbb utóbb egymást nyírják ki. Az ember kevésbé figyel, távolodik a színpadtól, elfárad minden egybe folyik. Olyanná válik akiket utál. Céltalanná. Sosem értettem hogyan lehet egy fesztiválra semmi cél nélkül kimenni, csak a buli kedvéért. Mondjuk én sosem éreztem azt a nagy bulis életérsét. Persze amikor még általános iskolába jártam rosszul esett, hogy a coca cola fél percben az arcomba nyomta miről maradtam le a nyáron, de tizenkilenc évesen már simán kimentem egyedül a szigetre, megmnézni egy darab koncertet, berúgni egyedül, aztán haza menni ugyan úgy. És hogyan éreztem magam akkor? Kurva jól! Hihetetlen, de ez tényleg az egyik legjobb koncert volt amin valaha voltam. Viszont ha végig kell szenvednem egy fesztivált semmi indok nélkül, az csak nyűg lesz idővel. Ha nincs cél akkor várakozás sincs, és ha nem várunk semmire akkor jelentéktelenebbek vagyunk egy Beckett karakternél is.
A házibulikat meg azért utáltam, mert csak olyanokra mentem el és hívtak meg ahol vadidegen emberek csináltak eléggé kínos dolgokat, vagy csak vadidegen emberek voltak akiktől én beteg vagyok. Azt nem is nevezném házi bulinak, ha csak ismerősökkel vagy. Az egyszerűen egy jó este. Az Embrace sem ezekről énekelt.
És hiába mondja mindenki, hogy házi bulikon meg fesztiválokon lehet igazán csajozni, drogozni, élni. Sajnos el kell keserítenem őket. A punkok azért punkok, mert ők amolyan büszke geek-ek. Bassza meg mindenki aki csak azért béna, dühös, elkeseredett mert nem tud más lenni. És bassza meg magát az aki menő akar lenni punk létére. Mind egytől egyig!!! Biafra a náci punkokról énekelt, de ők legalább hisznek valamiben. Ha most születne ez a szám az biztos a hipszter punkokról szólna.
Baromság azt mondani, hogy mindegy miben vagyunk és senki sem nézni. Az egyik legerősebb kommunikáció maga az öltözködés, és ha ezt ki akarnánk zárni, akkor meg jönnének a méretek, mint legerősebb kommunikációs eszköz.
De attól senki sem lesz geek, hogy csíkos térdzoknit húz, meg sztk-s napszemüveget, attól pedig senki sem lesz művész, hogy béna bajszot növetsz, és váltáskát hord, meg strici kalapot, attól sem lesz valaki John Spartan, hogy Madball pólóban dobálja magát végig mindenki előtt és az korán sem politizálás, hogy valaki felvesz egy pólót az állatok védelméről, vagy Bush ellen. Annak ellenére, hogy ezektől nem lesz senki több, azon a fesztiválon ahol én voltam, mindenki csak ezt mutattamagáról. Mindegy a punk melyik alágába tartoztál a legjobban kellett kinézned, amit el lehet várni a műfajtól. Mintha valami nagyon menő és nagyon elit divat faluba kerültem volna ahol mindenki a saját és más kúlságát ünnepli. De olyan, hogy kúl nincs a punkban! Meg különben is, mitől egyedi valaki, hogy egy perc után meg tudnám mondani róla mit hallgat / néz / olvas / gondol? Apatikus szarok vagyunk, akik úsznak egy pocsojában. Lehet vannak bennünk különbőző színfoltok, de egy kis vizsgálódás után kiderül, hogy az kukorica, az paprika és ott egy kis dinnyemag. És ahogy az összes szar lefolyik a csatornába úgy egyesülnek manapság a nemzetek punkjai és hardcore-osai, a koncertek utáni diszkóban, amit viccesnek hisznek, de azért 3 óráig nevetnek ugyan azokon a számokon, amiket annó annyira utáltunk, hogy kivonták magunkat a nagy halmazból és becsúsztak egy kicsibe. Azért az tényleg még egy puki punk zenekar szövegéből is leszűrhető, hogy legalább az a zene szar.
Egy fesztiválnak attól van értelme, abban különbözik egy sok fellépős koncerttől, hogy van valami jelentősége azon kívül is, hogy mindenki öntudatlanul próbálja magát jól érezni, és túlgondoltan próbálja magát megmutatni. Örülhetünk mi más országok jó zenekaraiknak, akik ha a mi helyi zenekaraink lennének, az első sorban veretnénk szét a hátunkat havonta. De ez olyan bensőséges dolog, hogy túl olcsó és értéktelen valakire rásózni, aki nem lakik a zenekartagoktól fél órárra. Mert ahogy az a rengeteg dalszöveg mondja, nekünk több kell, nekünk valami igaz, valami friss kell, most!
Fesztiválok, házi bulik, lehet nekünk valóak, csak én nem találom meg bennük azt a rést ahova illenék, mint egy darabka. Attól, hogy ennek meg annak nevezzünk el valamit, mind ugyan olyan lesz. Talán csak egy kivétellel, ha olyanok viselkednek ugyan úgy, akiknek elvileg ezzel van bajuk.
Az idei Fluff fesztivál a gyenge program miatt sajnos csak arról szólt, amit fentebb említettem.

Ui.: azért a Dean Dirg jó volt, de annyira még az sem.