oi

Azt hittem menni fog. És egy ideig ment is. Amikor még belsd-zett haverok szóltak hajnali háromkor, hogy az asztórián az elefántok mellé begördült az éjszakai buszom, és akkor reggel visszanyelve a hányásom bementem 12 órázni. De mostanában már elfáradtam, és mert nem adom fel, ezért csak a hátamon fekszem, szlovén filozófusokat hallgatok és arra ébredek fel, hogy horkolok. Ahelyett, hogy aludnék. De aludni, az olyan, mint megadni magam. Aztán meghallgatok mindent, de legtöbbször csak ugyan azt sokszor. Ez volt egy ideig, de aztán megembereltem magam. Nem nyomhat le ez az élet. Mert ez az élet nem az az élet ami engem érdekel. Az én életem a patkány élet. A cigi füst, a zaj, a fura gyerekek, a tini lelkesedés húsz éve fölött, a szakadt farmerek, és eltaposott tornacipők. Tavaly alig csináltam valamit, azon kívül, hogy másoknak siránkoztam. De idén ez másként lesz. Lesznek majd nagy hírek, mert most valami olyan van készülőben, amire mindig is vágytam, de ezt majd akkor, amikor végre hivatalos lesz. Készülnek fanzine-ek is. Ha minden jól megy három darab is ki fog jönni ebben az évben, amit vagy én írok, vagy közreműködtem benne. Lehet lesz szextank rendes lemez is, és lehet még lesz valami új zenekarom. Jó lenne, mert nem tudok már csak úgy ülni. Legyen az 12 óra is. De ha végeztem a munkával mindig olyan boldog leszek, hogy olyan 5-6 óráig még képtelenség lelőni engem, hogy végre élhetek. És felhagytam végre azzal is, hogy csak egy zenekarnak hallgatom egy lemezét egy hónapig, mint valami vallási fanatikus. Bár lehet megint elő fog ez jönni. Mert bár eddig is szerelmes voltam lou barlow-ba, de hogy mostanában naponta meghallgatom a bubble and scrape-et, nem tudom nem azt érezni, hogy söröznünk kéne. Nekünk kettőnknek lou-val. Aztán mondhatnám neki részegen, hogy tök jó, hogy a Poledo miatt jött össze a csajával, aki elhagyta és a Soul and Fire miatt jött vissza hozzá, aztán maradt a felesége máig. Ha jól tudom. De lou barlow az összes szerelmes számát, erről a nőről írta. Mindet. És ezekben a számokban. Olyan tökéletesen van dokumentálva az, milyen szerelmesnek lenni, lelkes fiatalként. Az összes bizonytalanság, törékenység és lelkesedés meg teljes behódolás. Néha érett, néha meg teljesen arcot csapkodóan gyökér. Vak. De végig igaz. Szeretem én a költői szövegeket, de amilyen pontosan és közérthetően meg vannak fogalmazva itt helyzetek és gondolatok annyira csak a modern lovers szövegeibe szerettem bele ugyan ebbe a formába. És Johnathan Richman tényleg az egyik kedvenc szövegíróm, az összes szövegíró közül a világon. Egyszer azt olvastam a Sonic Youth-ról, hogy elárulták az undergound-ot, mert fogták az összes stílusból, ami tetszett nekik és úgy rakták a számaikba őket, hogy az csak az ő kulturális naprakészségük fitogtatásaként jött le. Hát ezzel annyira én nem akartam foglalkozni soha, mert ha igaz is, a sonic youth akkor is az ami, a sonic kibaszott youth. De ebben a Sebadoh lemezben imádom azt, hogy hiába egy gyönyörű lo fi lemez, amin érződik, hogy megzavarodott, kopott ruhás, bozontos hajú emberek játszották fel, pár megtaposott sörös doboz mellett, néha annyira túlmutat ezen a körön a számok gyökerét adó erő, hogy olyan mintha még olyan totálisan elbaszott zaj zenekarokra is hatottak volna, akiket én imádok hallgatni, és ezekkel kergetem ki a nekem túlórát csinálni vendégeket a munkahelyemről. Itt tényleg nincs mit cifrázni. Ilyen az amikor már korban nem vagy fiatal, de az élet mégis megrogyasztotta a térded, te meg csak válogatás kazettákat akarsz készíteni valakiért vagy valami ellen. Még mindig fanzine-ekben gondolkodsz és még mindig csak koncerteken szocializálódsz.  Néha annyira egyszerű, de a magától értetődőségétől meg egyszerűen zseniális pár téma, már amikor nem ilyen kicsit színlelt szellemi fogyatékossággal szeretnének vadulni, vagy össze visszajátszani. Azok olyan részek, hogy elhiszem ők valójában nem is tudnak zenélni, csak véletlenül oda nyúltak, ahol minden egyszerre jól hangzott, és maguk is le vannak ezen döbbenve, hogy ilyen hangok kijöhetnek a gitárjukból. Kicsit ennyire hihetetlen ez a lemez. A szövegek, a zene az egész atmoszféra. De amennyire hihetetlen annyira érezteti velem azt is, hogy ennek léteznie kell. Mert ott van kicsit mindenkiben, akinek tetszik. És azelőtt is ott volt mielőtt hallotta volna. Kicsit arra emlékeztet, amikor még a Smash Your Head on the Punk Rock-ot hallgattam gimibe járva, walkmanen. Hogy milyen volt gimisnek lenni, és két világ között hintázni, hagyni, hogy mindenki elmebetegnek higgyen. Ez tegnap jutott eszembe, hogy akkoriban Small Faces-t is hallgattam. Tizenhét évesen. És csodálkoztam, hogy nem volt nemi életem. Hogy most megint rátaláltam erre a Sebadoh lemezre, kinyitott bennem valamit, hogy megint érdemes zenét hallgatnom, jó sokat és mindenfélét. Mert, ahogy írtam, ez a lemez is olyan központja mind annak, amit szeretek. Mert hát mind kicsit ugyan olyanok vagyunk, csak más tempóban meg hangerőn.
Valahol ez akasztott meg abban is, hogy írjak 2011-es listát. Akartam. Csak. Függő vagyok. Mert alig volt már időm. És magamtól nem is tudtam volna. Úgy értem volt egy csomó lemez, ami tetszett. De egyikről sem éreztem, hogy ez lett volna az év lemeze. Mert ebben az évben nyolcvan százalékban csak friss demós zenekarokat hallgattam, akik tényleg kurva jók. De mindegyik ugyan olyan. Mintha csókolóznék egy csomó gyönyörű és szellemes lánnyal. Mindegyikbe bele tudnék szeretni, de mivel minddel csókolózom egymás után, ez már érzelmileg követhetetlen és inkább akkor már a női nem iránt rajongok, mint személyekért. Hogy ez rossz e vagy jó e. Szerintem egyik sem. Már ha a zenehallgatásnál maradunk, mert hiába csókolóztam tavaly négy lánnyal is, azért attól még messze vagyok, hogy félvállról vegyem bármelyiküket is. szóval, amikor november harmincadikán összeírtam vagy hatvan lemezt, ami tetszett, úgy fejből, meg egy kicsit puskázva, akkor december tízig megvolt még bennem a remény, hogy jó tudok majd írni egy listát. De aztán rájöttem minek. Haragudtam magamra, hogy képtelen vagyok erre, és azon agyaltam mégis mi a faszért kéne nekem listába rendezni mindazt ami tetszett, és ezekről még írni is? Akkor is, ha erre se időm, se erőm és akkor mondjuk ki kedvem sincs. Függő lettem, de én nem akarok az lenni. Csak örülni a zajnak. Calvin Johnsonnak igaza volt, olyan nincs, hogy az év legjobb lemeze. Csak lemezek, amiket szerettünk. És az, hogy nem írtam róluk most már nem tudott zavarni, vagy azt az érzést keltetni bennem, hogy megcsaltam volna őket. az hogy másoknak nem írtam róluk, meg eddig sem érdekelt. Különben is. Az év vége felé legtöbbet a tavalyi White Lung lemezt hallgattam. És egy teljesen más élethelyzetben és hangulatban, mint amikor kijött és először hallgattam, most még jobban tetszett. Még leveleztem is kicsit az énekessel, bizarrul személyes magánéleti ügyekről. Ennek kapcsán meg megint beleestem totálisan a punkba, és abba, hogy itt emberek megosztják a történeteiket. Mert lehet valami dalszöveg elbaszott. Attól nem szomorú leszek, hanem azt érzem, nahát, ez mással is megtörtént, nahát, nem vagyok egyedül. Mert lehet, úgy érzem, elbaszott vagyok, vagy körülöttem minden az, de tegye fel a kezét, aki azt hiszi, ő érzi magát ezzel így egyedül. És szerintem ez a defekt dolog kiégett rendesen. De akkor is. Amikor december 23.án elérhettem volna az egy órával korábbi éjszakaim is. Azt mondtam leszarom, megiszok még egy sört a barátaimmal. Mert valahol ők is a családom lettek az eltelt egy év alatt. És ha nem is mindükre támaszkodtam rá úgy, hogy kiöntöttem nekik a lelkem, azért mindig ott voltak, hogy legyen kivel elmennem. Aztán amikor december 24.én éjjel találtunk még egy kocsmát, ami nyitva volt, aztán véve pár sört megnéztük egyikünknél a karácsonyi vakációt. Hiába látszik úgy hogy ez csak patkány élet, ez a mi életünk és ez kurva jó nekünk. Kurva jó, mert vagyunk egymásnak, és igenis vannak olyanok, akik nem dőlnek hátra a saját szarjukban, mert ha csak rájössz arra, hogy bajod van, vagy baj van veled az semmi. Ha teszel ellene az már valami. És igazából ebben a közegben, ha valaki elkezd kapaszkodni, nem fogják vissza lökni. Meg igazából honnan tudjam, hogy amit én nihilizmusnak látok az másoknak is az e. Azt tudom, hogy én mit akarok, és ha azzal foglalkozom, akkor nem hiszem, hogy mások dolgai zavarni fognak. Ez az egyetlen kiút, mert akkor is jól éreztem magam, amikor mindent leszarva elmentem berlinbe pár napra. És most is jól érzem magam, hogy végre írok. Vagy amikor a készülő fanzine-jeimen gondolkodom. Amikor Sebadoh-ot hallgatok. Amikor reggel ötig rohadok ragadós asztaloknál azokkal, akiket nem csak elviselek, hanem bírok is. Nem olyan nagy dolgok ezek, de amilyen béna néha az élet, még ezek a kis események is tudják ezt ellensúlyozni. 2011-ben a legjobb dolgok között volt a Swans koncert, a The men, a Milk Music, elutazni kétszer berlinbe, a Noem, a Panzram, a Shopperts, hogy Spencer megint eljött budapestre, a Szextank, hogy láttam a Hot Snakes-et, hogy megismertem új vagy csak szorosabb kapcsolatban lettem már régről ismert emberekkel, hogy közösen csinálok velük a jövőben nagyon klassz dolgokat, a Puerto Rico Flowers, az összes grunge hangzású, zajos, pincékben felvett, szegecselt dzsekis, szoknyás, szakadt vans cipős, szenvelgős, monoton, post punk, panel dzsungelek gazázsaiban gyakorló zenekar. A death rockos crust bandák, amiknek a nevében death, dark, neo szó volt. Az európai zenekarok, amikben nők énekeltek. Mindegyik. A hosszú autó utak. Pizzák. Okádni itt ott. Egész nap inni a balaton parton. Nevetni vagy sírni a barátaimmal. Látni őket mosolyogni és úgy érezni ott és azokkal vagyok, akikkel kell. Ha most előre nézek, azt mondom 2012 egy jó év lesz. rengeteg dolog van, amit várok, ami már pályán van és ha történik jó lesz, amit még pályára kell tenni és meglátjuk hogyan lesz. 2011 egy fontos év volt. Néha kurva jó, néha egészen szörnyű. És remélem azzal, hogy idén megint fogok dolgokat csinálni, mindenkinek tiszta lesz, hogy amit csinálok, vagy ami vagyok az nem klassz. Vagyis azoknak nem klassz, akik nem olyanok, mint én, és akik iróniát reggeliznek, azok mit is tudnának arról a klasszról, ami nekem az. Ennyit a múltról. Inkább ti is bánjatok úgy a pénzzel, mint a konfettivel és a barátaitokkal, mintha a temetésükön lennétek, és csak a jóra tudtok gondolni, és minden percet ajándéknak vesztek.

Nézzétek, milyen jó dolgok lesznek idén:



olvassátok Borics-ot:

http://telatanyan.blogspot.com

És ahelyett, hogy mindenféle antifa meg ilyen olyan globális hangzatos dolgokba fognátok bele, inkább legyetek antifaszfejek és nyugodtan kezdjetek bele, hogy akár a barátaitok közül is gyomláljátok ki azokat, akik szexisták, homofóbok vagy csak egyszerű agresszív seggfejek, akik veszélyt jelentenek másokra.