ANd I'm glad, glad that you're here

„akkor mi van, ha mivan mi?”

Írnék én valami jó hosszút, hogy milyen jó is turnézni de már megtettem úgy bő fél éve. Gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy milyen lehet a barátaiddal ingyen nyaralni, miközben mindenféle képtelen helyeken vagytok még képtelenebb emberek között. Hogy egy pillanatig se untassak senkit, ilyen olyan középszerű dolgokkal vagy jelentékelen felsorolásokkal, ezért egy csokorba gyűjtöm a legeket, és csakis azokat. Ugyis mindenkit ez érdekli egyedül. Ezért is olyan népszerű az Idoru.

Legjobb pót-dobos
Legjobb pót-dobos Toky lett a Twisted Minds-ból. Nem elég, hogy olyanokkal vág fel, minthogy részegen hivogatja a Refused énekesét, de tisztességgel betanulta az összes olyan számot, amit Ördi agyondíszített meg széttempózott. Így nélküle el sem tudtunk volna menni turnézni. Amikor Chomnsky pólóban kezdte bécsben kiskutyák képeit lehugyozni már sejtettük, hogy nem teljesen fix vele úgy minden. Aztán még hulla részegen egyensúlyozott dunán álló hajó, vízfelöli peremén, majd egy lopott biciklivel tekergett tovább a rakparton. Minden nap sikerült elvesznie jó 2-3 órára, és sofőrünk (Fogtündér) elmondta, minden koncert előtt 15 perccel elkérte a busz kulcsát, feltételezése szerint, hogy drogozzon. De a mannheimi diszkó közepén fél óráig elővett fasszal álldogálását is felűlmúlta azzal, hogy a turnét 2 csaj megdugásával zárta rövidre.

A legjobb mámor
Vagy csak simán Mámor. A mámor ugye a jó élet velejárója. Egy turné pedig semmi más, csak a jó élet. Ezt segíti az ingyen pia és, hogy semmi dolgod sincs azon kívül, hogy a barátaiddal legyél meg játsz egyet a nap végén. Mámorban az agyad olyan, mintha egy kádnyi víz alatt lenne. Először nyugodtnak tűnik minden, aztán amit a víz felett meg sem hallasz az lent, fura morajlássá válik. Te meg csak ott ülsz ezzel a fejdben, belemélyedve az egészbe. A kevés alvás miatt olyan fáradt vagy, hogy mindenen röhögsz, a sok piától meg annyira lelkes, hogy mindent elmondasz. Minden nőben találsz mégjobban valamit, de a szebbek szomorúvá tesznek, mert úgy érzed őket sosem fogod megkapni. A mámortól mindent leszarsz, nincs olyan ami igazán érdekelne az alap ösztönökön kívül, és elhiszed fel is ruház ez egyfajta kúlsággal amit mások is észrevesznek. Magamat nem láttam kívülről, mert ennyire még nem vagyunk profik, de valószínűleg csak egy rosszarcú falafel árusnak tűntem, aki billegve járkált fel alá.

„- Hol lesz a következő koncertetek?
- Hol? A közeljövőben!”

A legtwin peaksebb élmény
Mindenképpen Ralf-hoz a Straight Corner énekeséhez kötődik. Aki amolyan hulla spiccesen táncolt Ian Curtis-t megszégyenítően bizarul, a kortárs német punk/hardcore összes lemezére. És amikor megkérdeztük Deny Everything hallgatása közben, hogy bírja e a Kid Dynamite-ot, simán visszakérdezett, „hogy az mi?”. Aztán amikor összeájultak a haverjával és egymást cirógatták, már csak az múlta felül az előzményeket, hogy a konyhában a lakótársáról találtunk egy naptárat. Minden oldalon a taggal, aki sosem jött elő a szobájából, helyette csak hang szűrődött ki onnan, ami a tv-jéből bömbölt. A bátor francia be is ment kikapcsolni, és láttunk egy srácot aki meztelenül fekszik hulla készen egy villodzó tévé előtt.
Második helyen talán az a srác áll, aki bujtatott minket az anyja elől, így aludtunk heten egy hét négyzetméteres szobába. Reggel pedig fátyolos szemekkel bámult rám fél órán keresztül.

Leggepárdabb személy
Ennek megint gepárdnak sikerült lennie. Kezdésnek hozott 2 pólót az egész útra (ez fél literrel kevesebb, mint amennyi pálinkát), de mivel az egyik fehér volt és azon látszik, hogyha koszos, csak az egyiket hordta végig. Sajnos a skinhead reggae felvarót annak hátán túl korán észrevette, a szivárványszínű pace kitűzőtt bőrdzsekije gallérja belső oldalán már később. Azzal még fotóztatta is magát, hogy „ugye most keményen nézek ki így felhajtott gallérral?”. Aztán 400 euróval a zsebében simán nekiállt 1 eurós sütiket lopkodni, meg a kocsma pultból csokit. Amikor bebaszott könnyen előjött, lappangó plusz két személyisége. Az összes csókolózó és kicsit kevésbé megszokott emberre kikerekedett szemekkel mutogatott. Egyszer sikerült ecetet innia, mint helyi rövid italt. A tényleges helyi specialitást meg tisztán, ahogy a házigazda szerint szinte senki sem szokta. Fürdöni leginkább csak tavakban és folyókban volt hajlandó. Faszlóbálásba nagyon belelendült, egyszer meg nemiszervével a kezében aludt be egy kanapén. Bárkivel (nem németekkel főleg) képes volt németül üvöltözni, és ha helyinek nézték egyszer sem mondta, hogy magyar vagyok, inkább azt, hogy „nem tudom”. Hey Junge felkiálltással szólított meg mindenkit, egész héten, amiről a hét vége felé kiderült, az egyik leggyakoribb felkérdezési forma kocsmai bunyók előtt. Mert félt, hogy leborotválják a szemöldökét, ezért aludni csak ágyak alatt mert. Miután nem siekrült egy házibuli legrondább és egyben leghülyébb nőjét felszednie szomorúan megkérdezte, hogy tényleg ilyen ronda e? Aztán belelkesedve kért minket, hogy öljük meg. De inkább aludni ment a buszba, amiből, mint 2 órával később kiderült, az lett, hogy a busztól 2 méterre a nedves pázsiton szunyókált inkább. Az már tényleg csak hab volt a tortán, hogy amikor elkezdett fázni a Bundeswehr felsőjére felvett egy ugyan olyat, mert neki ugyan olyanból van 6.
* kifehérítve, mert annyira nem ajánlott elolvasni. Senkinek!

Legjobb utóbuli
Mülheim. Ahol már előbulinak berúgtunk, de amikor vége lett a koncerteknek szabadjára engedtük magunkat. Valaki berakatott egy Bad Brains lemezt, amit végig táncoltunk, reggea részeknél breakelve. Én egy égő pálinkától lángra kapott farpofát paskoltam, nem égőre. A prómóter pont akkor nyitott be az alvó szobába, amikor hátra csapot fasszal pinás képeket csináltunk. Borics hajnalba nekiindult meztelenül Mülheim utcáinak, de inkább visszajött, hogy pár Guantanamo pózt vessen be a nedves betonon. Kobera és Gepárd eltévedt, de visszazuhantak a jó emeltre és sakál módjára röhögni kezdtek, majd öszinte beleéléssel üvöltötték, hogy itt vannak a nácik. Én reggel a nadrágomat szorongatva egy gumikesztyű mellett ébredtem, és igazán boldog pillanat volt megállapítani, hogy a fenekem nem fájt. A spanyolok akikkel egy szobában aludtunk a sok Silencio suttogása után biztos elszomorodak, hogy másnap megint együtt játszottunk.

„Ja, azt a 69-et már próbáltam…csak fordítva”

Legjobb előbuli
Mivel kisebbnél is kisebb városokban játszottunk, amik 2 órás távolságban voltak egymástól nem nagyon tudtunk magunkkal mit kezdeni, ha korán odaértünk egy helyre. A legjobb előbuli ezért Ibbenbürenben sikerült, ahol már 3-4 körül legtöbbünk be volt kapva. Aztán amikor a spanyolok arra érkeztek, hogy üvöltözünk egymással, egy fekvőtámasz versenyből kifolyólag, eléggé eltorzult az arcuk, hogy a ma sem lesz könnyebb, mint a tegnap. Viszont az énekes volt olyan jó arc, vagy bármire rávehető, hogy elkezdett velünk pálinkázni és cserébe mindanyiunkat jól teletöltött drogokkal.

Legledöbbentebb arcok
Ibbenbüren. Ahol a promóterek csak egy szolid pálinkázásra érkeztek meg, aztán elmentek kaját és piát venni, mire viszont visszajöttek Gepárd és Kobera már a klub előtt aludt félmeztelenül a földön. Akkor nagyon látszott az arcukon, hogy „hű bazdmeg ez életünk legrosszabb ötlete volt ezeket beengedni ide”. Aznap bármikor elmentem a spanyolok és a promoterek mellett, csak arról volt szó ki hol fog aludni, és arra a kérésre, hogy ők nem szeretnének velünk, a szervező csak megértően bólogatott. Azon már senki sem lepődött meg, hogy a férfi wc-ben hirtelen faszmutogatás lett és, lezárásként a „ti mindig ilyen erőszakosak vagytok”-ra, „hát magyaroszágról jövünk”-kel sikerült válaszolnunk.

Legjobb koncert
Drogok nélkül Mannheim. Utolsó koncert, semmi vesztenivaló. Összes szám, senki sem fáradt el. Végig kellő gecizés, és seggnyalás ahova kellett. Megint volt a kedvenc típusom, a srác aki elé ha mikrofont raknak, úgy belelkesül, hogy őserővel üvölt. Egyszer ha igazán hulla leszek, egy koncerten kersztül végig csak ilyen tagoknak az arcába fogom nyomni a mikrofont. Bár tánc itt sem volt, a feldolgozások közül is csak a nyilvánvalóbbat ismerték fel, és jobban itt sem tapsoltak, de aki punk zenekart nem magának csinál az sosem lesz egy Idoru. Élvezd a koncerted a közönséget meg szard le, vagy baszogasd, mert az elég szórakoztató.
Drogokkal pedig Ibberbüren-ben csapott meg egy elszállósabb résznél, hogy hű bassza meg, ez a valami nagyon kemény.

Legnagyobb pszichózis
Ezt én kaptam, ezért nem is sokra emlékszem belőle. Csak, hogy miután egy francia csajjal smároltam a duna parton. Aki ha híres opera éneksnő lesz, aminek tanul, akkor van egy kurva jó sztorim. Szóval ezután felmentem aludni és fél óra múlva már vízzel locsolgattak. Aztán valahogy meztelen lettem és a lakásban szaladgáltam vagy ülve báboztam a heréimmel. Az i-re pontot téve pedig földre bírkóztam Gepárdot, aki éppen evett és a kajája egy része a melegítőmre buggyant ki.

„ – Mi az a fehér szar ott az égen ami repül?
- Az egy repülő.”

Legjobb zene a buszban
Murder City Devils. Itt egy zenekar ami középtempóban, de üvöltve énekel keserűségről, piálásról, sátánista szertartásokról, kamionokról és táncolásról. Mámorhoz mi is passzolna jobban? Éjjel, fáradtan, éhesen, részegen, koszosan, dohányosan még az is tökéletesen értelmét nyerni, hogy „15,16,17”. Hát még az, hogy „i’m glad you’re here”. Ha elkeseredett vagy és apokaliptikus állapotok uralkodnak a fejedben ülj kocsiba a barátaiddal, rakj be egy MCD lemezt és hajtsatok el a picsába. De sose álljatok meg, mert mindenütt ugyan olyan szar, ha kiszálltok és szétszéledtek.

Legnagyobb lemondás
Kávé. Minden korai ébredés olyan volt, mintha a tegnapi jókedv taposott volna fejen, olyan erővel, amivel előző nap jól éreztük magunkat. Ezen segített volna a kávé, de a hirtelen megváltozott étrend, ami ráadásul totálisan rendszertelen volt, és a sok piálás miatt, meg a jobbfajta wc hiányában inkább lemondtam a kávéról, és annak hashajtó mellékhatásáról. Majd talán japánban, ahol állítólag vannak buduárok is.

„Jó dolog az, segget csöccsel egybenyalni”

Legjobb promóter
Caroline. Akinek jobb lenne, ha sosem speedezne. Viszont még ebben az elsőre kicsit ijesztő pörgésben is rengeteg báj és bratyizás bújik meg. Lehet csak a személyisége ilyen könnyen befogadható, de neki jól esett elmondani mind azt, amiket itt most leírok, és kicsit úgy tűnt tényleg a szívén viseli, hogy hiába szólítottam le Mannheim összes csaját, mindegyik elküldött, ráadásul az egyik egy Metalica számcímmel. Végül még pózólt is szexin a kamerámnak, csak a mámor miatt el is torzult a kép és, korán is nyomtam le a gombot. Minden esetre a német barátaink közül ő az egyik legjópofább. És a mi koncertünk volt az utolsó szervezése. Respekt neki!

Legjobb zenekar (ok)
Legjobb koncert csont nélkül a Press Gang, Insomnio, Citizen Patrol hármas volt. Mind három zenekar jól játszott, a közönség is vette valamennyire a lapot. Insomnio Stooges feldolgozásánál pedig még mi is lementünk kutyába. Öröm volt annak a bulinak a részese lennie, és rádöbbenni, hogy annyira azért mi sem lógunk ki a bandák sorából. A sok szopás meg minden után jól esett ez azért.

Legjobb út
Anncey-budapest. Huszon valahány óra. Pár szendvics, elég sör, 3 üveg bor, megállásonként 2-3 szál cigaretta, 2-3 dugó. Mindenki annyira fáradt, hogy mindenen röhög. Mindent félre hal, steríl tű helyett így kaptak a heroinisták terítőt. Egy szétkokózott lengyel majdnem elütött minket egy benzinkúton. Rossz csak hazaérkezni volt. Rockzenészekből külföldön, büdös hazaiak lettek. Beszélni hangosan egyikünk sem mert, mert a fáradtság miatt és az egy hét együtt töltött idő után csak geciség és inkorrektség tekergett az agyunkban, itt viszont már megértették volna, ha kijön a szánkon. Így adott is egy jó pofont a magyar valóság az első benzinkúton. De a turné utáni depresszió előbb utóbb csak elmúlik, és amint levakaródik a szép emlékekről csak az marad, hogy megint megérte elmenni.
Tanuljatok zenélni, szerezzetek barátokat, csináljatok zenekart, vegyetek fel lemezeket, menjetek turnézni.

„Ez nem egy zenekar. Csak egy baráti társaság akik zenélnek, meg utazgatnak”

Hipster Punks Hipster Punks...

Van egy haverom aki el akarja pusztítani az országot ahol lakik. Vagyis erről énekel. Meg egy másik aki most pont ebben az országban akar magának felhajtani egy állást, mert unja már itt. Olvasok egy könyvet amiben Henry Miller arról ír mennyire utálja amerikát, hiába számol be folyamatosan találkozásokról neki tetsző emberekkel. Ő mégis jobban otthon érezte magát egy pesti bérházban, aminek egyik ablaka a dunára nézett. A 30-as évek végén. Tudjátok, amikor már a fehér lovas faszi csapkodta az asztalt, hogy mi legyen itt.
Bármiben és bárhol vagyunk előbb utóbb megunjuk, de baromira. Vagyis inkább kiismerjük. Aztán vagy csak arra a kis rossz foltra fókuszálunk, vagy többet akarunk, a korlátaiba ütközünk, egyszerűen csak azért mert nem mindenki olyan kibaszott nagy tehetség, vagy csak nincs szerencséje, esetleg csak peche van. Ezért hülyeség is utálni a helyet ahol ,vagy a közösséget amiben, élünk. A világ hibás mindig, ez tehet mindenről.
Punknak lenni ebben az egészben csak azért tragikus, mert ha nem is akarunk semmit, akkor is szembesülünk azzal, hogy nem is akarhatnánk. Azért mert angolul mondták ki leghangosabban, attól még bármilyen nyelven átérezhető, hogy nincs jövönk. Ennek azért örülhetünk is, mert az írokkal ellenétben olyan, hogy egy punk leblokkol, egyszerűen lehetetlen! Mi vagyunk azok, akik még egy lakatlan szigeten is mérgesen tudnánk rugdosni a homokot, valamin kiakadva. Végülis mi mind egy lakatlan szigeten élünk, csak van egy csónakunk ami bevisz a többiek közé, már ha akarjuk.
A jó dolgok ugye a punkban, hogy máshogy vagyunk konzumidióták. Ha beszopunk is dolgokat, de nem annyit, és nem úgy. És most nem azakról a punkokról beszélek, akikről mindenki, mindenütt. Nem azokról akik nem hallották még a Death kislemezét vagy beszélgettek fél óráig a Black Flag kései korszakáról. Vagy ilyesmik. Épp ellenkezőleg.
Abból a pár szövegből amit elolvastam és fel tudtam fogni, körülbelül az jött le, hogy azt csináljam ami nekem tetszik. Kompromisszumok nélkül. És mi lehet kompromisszumosabb annál, hogy csapat idióta között akarod magad jól érezni semmilyen cél nélkül?
Ha a barátaiddal csak házibulikon és fesztiválokon tudsz találkozni, akkor ezekkel az emberekkel tényleg találkozni akarsz? Vagy olyan szakrálisak lennének ezek a dátumok és helyek, hogy mindenki csak akkor ér rá?
Tényleg baromi szomorú vagyok, hogy csomó kedves emberrel csak intézményesített körülmények között találkoztam, vagy élőszó nélkül tudtam beszélni.
Nevezhettek azért elfogultnak, mert tényleg utálom a fesztiválokat és házibulikat. Fesztiválokon túl sok az ember, túl magas a színpad és túl sok a zenekar. A nagy számok törvénye alapján így több a seggfej is, mert azok mindenütt vannak, sőt igazából ez csak nézőpont kérdése, hogy kiből lesz az. Aztán a sok zenekar, akik hiába jók előbb utóbb egymást nyírják ki. Az ember kevésbé figyel, távolodik a színpadtól, elfárad minden egybe folyik. Olyanná válik akiket utál. Céltalanná. Sosem értettem hogyan lehet egy fesztiválra semmi cél nélkül kimenni, csak a buli kedvéért. Mondjuk én sosem éreztem azt a nagy bulis életérsét. Persze amikor még általános iskolába jártam rosszul esett, hogy a coca cola fél percben az arcomba nyomta miről maradtam le a nyáron, de tizenkilenc évesen már simán kimentem egyedül a szigetre, megmnézni egy darab koncertet, berúgni egyedül, aztán haza menni ugyan úgy. És hogyan éreztem magam akkor? Kurva jól! Hihetetlen, de ez tényleg az egyik legjobb koncert volt amin valaha voltam. Viszont ha végig kell szenvednem egy fesztivált semmi indok nélkül, az csak nyűg lesz idővel. Ha nincs cél akkor várakozás sincs, és ha nem várunk semmire akkor jelentéktelenebbek vagyunk egy Beckett karakternél is.
A házibulikat meg azért utáltam, mert csak olyanokra mentem el és hívtak meg ahol vadidegen emberek csináltak eléggé kínos dolgokat, vagy csak vadidegen emberek voltak akiktől én beteg vagyok. Azt nem is nevezném házi bulinak, ha csak ismerősökkel vagy. Az egyszerűen egy jó este. Az Embrace sem ezekről énekelt.
És hiába mondja mindenki, hogy házi bulikon meg fesztiválokon lehet igazán csajozni, drogozni, élni. Sajnos el kell keserítenem őket. A punkok azért punkok, mert ők amolyan büszke geek-ek. Bassza meg mindenki aki csak azért béna, dühös, elkeseredett mert nem tud más lenni. És bassza meg magát az aki menő akar lenni punk létére. Mind egytől egyig!!! Biafra a náci punkokról énekelt, de ők legalább hisznek valamiben. Ha most születne ez a szám az biztos a hipszter punkokról szólna.
Baromság azt mondani, hogy mindegy miben vagyunk és senki sem nézni. Az egyik legerősebb kommunikáció maga az öltözködés, és ha ezt ki akarnánk zárni, akkor meg jönnének a méretek, mint legerősebb kommunikációs eszköz.
De attól senki sem lesz geek, hogy csíkos térdzoknit húz, meg sztk-s napszemüveget, attól pedig senki sem lesz művész, hogy béna bajszot növetsz, és váltáskát hord, meg strici kalapot, attól sem lesz valaki John Spartan, hogy Madball pólóban dobálja magát végig mindenki előtt és az korán sem politizálás, hogy valaki felvesz egy pólót az állatok védelméről, vagy Bush ellen. Annak ellenére, hogy ezektől nem lesz senki több, azon a fesztiválon ahol én voltam, mindenki csak ezt mutattamagáról. Mindegy a punk melyik alágába tartoztál a legjobban kellett kinézned, amit el lehet várni a műfajtól. Mintha valami nagyon menő és nagyon elit divat faluba kerültem volna ahol mindenki a saját és más kúlságát ünnepli. De olyan, hogy kúl nincs a punkban! Meg különben is, mitől egyedi valaki, hogy egy perc után meg tudnám mondani róla mit hallgat / néz / olvas / gondol? Apatikus szarok vagyunk, akik úsznak egy pocsojában. Lehet vannak bennünk különbőző színfoltok, de egy kis vizsgálódás után kiderül, hogy az kukorica, az paprika és ott egy kis dinnyemag. És ahogy az összes szar lefolyik a csatornába úgy egyesülnek manapság a nemzetek punkjai és hardcore-osai, a koncertek utáni diszkóban, amit viccesnek hisznek, de azért 3 óráig nevetnek ugyan azokon a számokon, amiket annó annyira utáltunk, hogy kivonták magunkat a nagy halmazból és becsúsztak egy kicsibe. Azért az tényleg még egy puki punk zenekar szövegéből is leszűrhető, hogy legalább az a zene szar.
Egy fesztiválnak attól van értelme, abban különbözik egy sok fellépős koncerttől, hogy van valami jelentősége azon kívül is, hogy mindenki öntudatlanul próbálja magát jól érezni, és túlgondoltan próbálja magát megmutatni. Örülhetünk mi más országok jó zenekaraiknak, akik ha a mi helyi zenekaraink lennének, az első sorban veretnénk szét a hátunkat havonta. De ez olyan bensőséges dolog, hogy túl olcsó és értéktelen valakire rásózni, aki nem lakik a zenekartagoktól fél órárra. Mert ahogy az a rengeteg dalszöveg mondja, nekünk több kell, nekünk valami igaz, valami friss kell, most!
Fesztiválok, házi bulik, lehet nekünk valóak, csak én nem találom meg bennük azt a rést ahova illenék, mint egy darabka. Attól, hogy ennek meg annak nevezzünk el valamit, mind ugyan olyan lesz. Talán csak egy kivétellel, ha olyanok viselkednek ugyan úgy, akiknek elvileg ezzel van bajuk.
Az idei Fluff fesztivál a gyenge program miatt sajnos csak arról szólt, amit fentebb említettem.

Ui.: azért a Dean Dirg jó volt, de annyira még az sem.